Magyar kutató az amerikai sivatagi Mars-bázison

Magyar tagja is van Keresztúri Ákos geológus személyében az egyesült államokbeli sivatagi Mars-bázisnak, amelyen azt vizsgálják, miként végezhető kutatómunka a marsbéli zord körülmények között.
A bázist, az úgynevezett Mars-analóg kutatóállomást az 1998-ban megalakult Mars Society hozta létre a vörös bolygó felszínéhez hasonlatos sivatagos vidéken, a Grand Canyon közelében, Utah államban.
Az utahi Mars Sivatagi Kutatóállomáson (MDRS) kívül a társaság működtet egy másik bázist is a Kanadához tartozó Devon-szigeten, sarki körülmények között (FMARS). (A Mars átlaghőmérséklete -55 fok.)
A Mars Society még két kutatóállomás létrehozását tervezi, az egyiket Izlandon, a másikat Ausztrália belsejében, ahol a környezet a marsbélire emlékeztet.
Szkafanderben a Grand Canyonban
Keresztúri Ákos tagja a Magyar Csillagászati Egyesületnek és a Mars Society magyar tagozatának, évek óta vizsgálja a vörös bolygó felszíni formáit és múltbeli alakulásukat. A hattagú csapat geológusaként dolgozik a külvilágtól elzárt kutatóállomáson, amely egy marsi bázis modelljeként 2002 februárjában kezdte meg működését.
A csapat rendszeresen cserélődik. A mostaniban három külföldi van, a magyar geológuson kívül egy francia mérnöknő és egy svéd asztrobiológus nő.
Az MRDS központi része egy henger formájú, lábakon álló emeletes lakóegység, amely felfújható elemekkel bővíthető. Lakói azt tanulmányozzák, hogyan végezhet az ember hatékonyan kutató munkát, így például kőzettani-morfológiai vizsgálatokat vagy akár karbantartást szkafanderben, a szigorú biztonsági követelményekre is ügyelve, illetve hogyan aknázhatják ki a helyi erőforrásokat.
A csapat kipróbálja a Mars-programhoz szükséges technológiát. A kutatók sziklás, sivatagos tájon gyalog vagy ATV-nek nevezett (a minden terepen használható jármű rövidítése) Mars-járókkal közlekednek.
Az utahi Mars-bázis lakói interneten és rádión tartják a kapcsolatot a külvilággal.
Interjú Keresztúrival
Kereszturi Ákos két hetet tölt február első felében geológusként az egyesült államokbeli sivatagi Mars-bázison.
A geológus, hidrológus és földrajztanár Kereszturi az ELTE TTK Természetföldrajzi tanszékének PhD hallgatója jelenleg, tagja a Mars Society magyar tagozatának, elnökségi tagja a Magyar Csillagászati Egyesületnek.
Kereszturi Ákost az internet segítségével érte el az MTI Utah-ban.
Mi a napi feladata a hattagú csapat geológusaként?
– A földtani kutatómódszereket a marsbeli körülményekhez igazítom. A szkafanderben végzett munkának vannak sajátosságai, így a kőzetekről nem lehet lefújni a port, a kőzetet nem lehet megtapintani vagy akár megnyalni. A munkám fő része, hogy kitaláljam: a marsbeli terepen hogyan lehet az optimális útvonalat megtalálni, amelyen adott idő alatt a legtöbb ismeretet nyújtja, melyek a marsindikátorok, (szabad szemmel látható) szerkezetek, amelyek a múltra utalnak. Hogyan lehet az „ismeretlen” terepen a tegnap szerzett eredményeket a holnapi munka tervezésében használni.
Milyen tapasztalatokat vont le az eddigi munka alapján?
– A szkafander ellenére majdnem olyan hatékony munka végezhető, mint nélküle – az egykori marsi élet lehetősége szempontjából fontos vízzel kapcsolatos nyomok jól vizsgálhatóak. Az úgynevezett törmelékmezők vizsgálatára részben új módszert kell kialakítanunk, mert ezek a Marson a kráterekből kidobott anyag miatt igen elterjedtek.
Milyen volt a csapatmunka, hogyan jöttek ki egymással?
– Jó volt az együttműködés, bár mint geológusnak meg kellett tapasztalnom, hogy a legtöbb gond a technikai háttér biztosításával van – azaz a tudományos munka a leendő Mars-expedíció során is csak másodlagos szempont lesz, legfontosabb a biztonság. Nagy előny, hogy szakterület szerint nagyon változatos a mostani csapat.
A táj a Grand Canyon vidékén valóban a vörös bolygóra hasonlít, de hát mennyire szimulálhatók a marsbeli körülmények?
– A légkör, hőmérséklet, gravitáció nem szimulálható, viszont sok más igen, ami befolyásolja azt a tudást, amivel rendelkeznünk kell a Mars-utazás előtt. Ilyen a csoportos munka a terepen, a közlekedés módja, az optimális távolság és időtartamok meghatározása a tervezés során.
Milyen, a marsbelihez hasonló terepmunkákra volt lehetőség?
– A lejtőkön keletkező folyásnyomok vizsgálatát például, amelyek nagyon hasonlóak a marsbeli úgynevezett sárfolyásokhoz vagy lejtősávokhoz, vagy az éjszakára befagyó apró tócsák tanulmányozása (ehhez hasonló jelenség fordulhatott elő időszakosan egyes marsi kráterekben), avagy a törmelékmozgás különféle módjainak a rekonstrukciója, amely a múltbeli felszínfejlődés és az egykori éghajlat modellezésében segít.
Mikor indulhat expedíció a Marsra?
– Véleményem szerint még legalább 15-20 év kellene, de rettenetesen sok múlik azon, mekkora pénzt mozgósítanak. Egy óriási pénzbevonás akár a felére is csökkenthetné az időtartamot. Kicsit azért szkeptikus vagyok. Az űrkutatásban legalább ötéves időskálán terveznek előre – azaz egy szonda előkészítését legalább öt évvel a repülése előtt megkezdik. Emberes Mars-utazásnál ez mintegy tíz év lehet, vagyis ennyi idővel korábban kell elkezdeni a műszeres teszteket és szereléseket. Mindez halmozódó gondot jelent. Tudásunk még nem elegendő. Még jó néhány űrszonda kellene, mindegyik 3-5 éves előkészülettel ahhoz, hogy konkrétan meg lehessen tervezni, milyen felszíni sugárzásvédelemre lesz szükség, hogyan lehet a felszíni erőforrásokat oxigén, víz és üzemanyag előállítására felhasználni.