Előd, Szalóme, Kordélia2020. október 22., csütörtök
Föld

Csak jövő januártól repülhetnek újra az amerikai űrsiklók

2004.02.20.Admin
National Geographic Magyarország

Az Egyesült Államok jövő januárban újítja fel az űrrepüléseket és az egyik űrsikló készenlétben lesz ügyeleti személyzettel a másik küldetése során, hogy baj esetén a segítségére indulhasson - közölte csütörtökön az amerikai űrhajózási hivatal.

Bill Parson, a NASA programigazgatója elmondta, hogy az űrrepülőgépeket először a Nemzetközi Űrállomás (ISS) kiépítésének a befejezéséhez veszik igénybe, ami 35 űrrepülést feltételez. Az asztronautáknak baj esetén az űrállomás menedékként szolgálhat, ahol átvizsgálhatják az űrsiklókat, kijavíthatják a hibát, s ha ez nem lehetséges, kivárhatják, amíg megérkezik az űrmentő. A másik űrrepülőgép persze nem az indítóálláson fogja várni a riasztást, de 45-90 napon belül útnak indulhat az ISS-hez. Ennyi ideig elegendő az élelem, az oxigén az űrállomáson, ha lakói hét fővel bővülnek.

Az űrrepüléseket a NASA a Columbia tavaly februári tragédiája után függesztette fel. A Columbia küldetéséről visszatérőben Texas fölött darabokra hullott szét, a hét fős személyzet szörnyethalt. A NASA eredetileg ez év őszére irányozta elő az űrrepülések felújítását, most mégis úgy döntött, hogy erre legkorábban a jövő év januárjának az elején kerülhet sor.

Bill Parson elmondta, hogy mentőakció nem segíthetett volna a Columbián, amely nem a Nemzetközi Űrállomáson járt, és nem is lett volna elegendő üzemanyaga ahhoz, hogy eljusson oda.

A Discovery és az Atlantis űrrepülőgépen számos változtatást végeztek el, így a külső üzemanyag-tartályon és a szárnyak élein. A Columbia tragédiáját az idézte elő, hogy a habszigetelés egy darabja levált a külső üzemanyag-tartályról és az űrrepülőgép szárnyának ütközött, megrongálva rajta a leszálláskor hőpajzsként szolgáló kerámiaborítást.

Az űrrepülőgépek a jövőben csak nappal startolhatnak, mivel az új biztonsági előírás szerint több szögből is felvételt kell készíteni az indításról. Ez csökkenti azoknak a napoknak a számát, amikor a NASA űrsiklót küldhet az űrállomásra. 2005 januárjában 5-6 ilyen nap kínálkozik.

Sean O, Keefe, a NASA igazgatója hangsúlyozta, hogy adott esetben inkább márciusra halasztják a repülést, mintsem engedjenek az idő szorításának. Egyelőre nem döntöttek arról, hogy a Discovery vagy az Atlantis űrrepülőgépet indítsák-e elsőként.

A NASA az 1970-es években tervezett utoljára készenléti akciót a Skylab űrlaboratórium lakóinak a kimentésére. A hivatal a múlt hónapban feladta és sorsára hagyta a Hubble űrteleszkópot, mivel a karbantartását túl kockázatosnak találta. A feladatot végző űrrepülőgép nem tudna onnan eljutni a teljesen más pályán keringő Nemzetközi Űrállomáshoz, ahova a készenléti űrrepülőgép értük mehetne.

Hozzászólások

20 éve fotózzák a Földet a Nemzetközi Űrállomásról

20 éve fotózzák a Földet a Nemzetközi Űrállomásról

Habár az átlagember számára puszta szórakozás e felvételek nézegetése, a céljuk elsősorban tudományos.

Egyre gyorsabbá válnak a trópusi ciklonok

Egyre gyorsabbá válnak a trópusi ciklonok

A hurrikánok és tájfunok emberek millióira vannak hatással, megértésük ezért kiemelten fontos.

Lesújtó az európai élőhelyek állapota

Lesújtó az európai élőhelyek állapota

Az Európai Unió természetes élőhelyeinek több mint 80 százaléka kedvezőtlen vagy rossz állapotban van - az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) jelentését az MTI tette közzé.

Ezúttal nem történt űrszemét-karambol

Ezúttal nem történt űrszemét-karambol

Elkerülte az összeütközést két egymáshoz közel került űrszemét - közölte a LeoLabs, a Föld körüli pályán keringő objektumokat radarral megfigyelő cég.

Összefüggés lehet a Tibeti-fennsík légszennyezése és a sarkvidék jégtakarója közt

Összefüggés lehet a Tibeti-fennsík légszennyezése és a sarkvidék jégtakarója közt

A Tibeti-fennsík „harmadik sarkvidék” néven emlegetett, igen nehezen megközelíthető helye bolygónknak, ám az egyik legtisztább környezet is.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket