Mihály, Győző2021. május 08., szombat
Föld

A klímaváltozás háborúkhoz vezethet – már a Pentagon is aggódik

2004.02.25.Admin
National Geographic Magyarország

Katasztrófákat, milliós áldozatokat követelő háborúkat okozhat a globális felmelegedés – ez az apokaliptikus vízió nem egy sci-fi alaptörténete, hanem az amerikai hadügyminisztérium, a Pentagon vázolta fel nemrégiben.

A következő húsz évben a klímaváltozás drasztikus hatással lehet a világpolitikára, minthogy szárazságot, éghajlati és természeti katasztrófákat hozhat magával, amelyek sokmillió ember életét követelhetik.

Ezek a főbb megállapításai annak a tanulmánynak, amely az amerikai hadügyminisztérium, a Pentagon berkein belül készült.

Hiába titkolóztak

A jelentés eredetileg titkos volt, ám az USA katonai vezetői hiába próbálták a nyilvánosság elől elzárni, többek között a brit The Observer című lap is szerzett belőle egy példányt.

A titkos tanulmány legvészjóslóbb előrejelzései szerint 2020-ra a brit szigeteken szibériai időjárásra lehet számítani, miközben az európai tengerparti nagyvárosok jelentős része a tengerszint megemelkedése miatt víz alá kerül. Ennek eredményeként nukleáris konfliktusok, hatalmas szárazságok és azokat követő éhínségek várhatóak. Világszerte éhséglázadásokra, felkelésekre, zavargásokra lehet majd számítani.

Gyorsuló fegyverkezés

A hirtelen klímaváltozás legdrasztikusabb hatása a gyorsuló fegyverkezés: az egyes államok egyre nagyobb összegeket költenek majd a fogyatkozó természeti kincsek megőrzésére, megvédésére, a vízbázis, az élelmiszerek és az energiatartalékok megóvására. Az anarchia felé mutató tendenciák nyomán erősödhet a nukleáris fenyegetettség, és a globális stabilitás helyett a terrorizmus is felerősödhet a Pentagon szakértői szerint.

Mindezek a megállapítások a brit Guardian című lap szerint „megalázóak” a Bush-adminisztráció, vagyis a jelenlegi washingtoni kormány számára. George W. Bush amerikai elnök ugyanis gyakorlatilag kétségbe vonja a klímaváltozás puszta létezését is, arról nem is beszélve, hogy az USA nem ratifikálja a kiotói egyezményt.

(Ez a szerződés szavatolná, hogy az ipari államok nem szennyezik tovább a környezetet, és megpróbálják csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.)

Yoda áll a tanulmány mögött?

A most nyilvánosságra került Pentagon jelentést Andrew Marshall nevéhez köti a brit lap, amely szerint Marshall igen nagy befolyást gyakorolt az elmúlt három évtizedben az amerikai katonai koncepciókra.

A nyolcvankét éves Marshallt, gyakran csak „Yodaként” emlegetik, utalva a Csillagok háborújában szereplő bölcs jedire. Ő vezeti ugyanis az Office of Net Assessment nevű szupertitkos tanácsadótestületet a Pentagonban, amely az amerikai nemzetbiztonságra nézve a legveszélyesebb problémákat próbálja felbecsülni.

Fény derült a tanulmány két szerzőjére is. Az egyikük Peter Schwartz, aki a CIA konzultánsa, illetve korábban a Royal Dutch/Shell csoport tervezési főnöke volt. A másik szerző pedig Doug Randall, a kaliforniai központú Global Business Network munkatársa.

„A klímaváltozást ki kell emelni a tudományos viták köréből, és nemzetbiztonsági problémává kell tenni” – összegzik véleményüket a tanulmány szerzői. Szerintük a Föld már most is túlzottan nagy népességgel rendelkezik, amelyet a bolygó nem tud eltartani. 2020-ra a víz és az energia még ritkább lesz, és ez háborúkhoz vezethet.

8200 éve volt már ilyen katasztrófa

A két szerző emlékeztet arra, hogy 8200 évvel ezelőtt a Földön már bekövetkezett egy hasonló jelenség, amikor a termés elpusztult, a klíma megváltozott, és a népek vándorlása felgyorsult. Mindeközben éhség, betegség és háború pusztította a Föld lakosságát.

A szerzők szerint a klímaváltozás globális káoszhoz vezethet. Éppen ezért ez immár nemzetbiztonsági probléma. Ám a probléma különlegessége az, hogy nincs kire irányítani az ágyúkat, nem tudni ugyanis, hol és mikor tör ki az elégedetlenség.

Sőt, a szerzők szerint szerint lehet, hogy már késő megakadályozni a folyamatokat, és a globális felmelegedés immár visszafordíthatatlanná vált. Az mindenesetre biztosra vehető, hogy a fosszilis tüzelőanyagok (szén, kőolaj, földgáz) használatát korlátozni kell majd a jövőben, különben az üvegházhatás elkerülhetetlenné válik.

Erősödő tiltakozás az USA-ban

A Pentagon mostani tanulmánya egyébként csatlakozik ahhoz az egyre erősödő közvélekedéshez Amerikában, miszerint az USA-nak tennie kell a klímaváltozás elkerüléséért. Mindezt jól illusztrálja, hogy húsz Nobel-díjas is tiltakozó levelet írt nemrégiben az amerikai kormánynak amiatt, hogy nem veszi figyelembe a globális felmelegedés veszélyét.

A tudósok arra figyelmeztettek, hogy a Bush-kormányzat meghamisítja a tudósok véleményét, illetve olyan tanulmányokat rendel meg, amelyek „a washingtoni kormány nézeteinek megfelelően” készültek.

A Pentagon-jelentés eltitkolása mögött is egyesek az amerikai kormányzat manipulációját sejtik, legalábbis így nyilatkozott Jeremy Symons, az Environmental Protection Agency (EPA), az amerikai környezetvédelmi hatóság korábbi vezető tisztségviselője, aki éppen a Bush-kormányzat túlzott beavatkozása miatt hagyta ott az intézményt.

Vezető klímakutatók ugyanakkor abban bíznak, hogy végeredményben sikerül meggyőzniük Bush elnököt, hogy írja alá a nemzetközi környezetvédelmi megállapodásokat, és fogadja el az éghajlatváltozás tényét. Symons ugyanakkor kevésbé bizakodó: szerinte a Fehér Házban igen erős az olaj- és az energialobbi, amelynek érdekeivel ütközik a szigorúbb környezetvédelmi szabályozás.

Hozzászólások

Aeroszolok légköri útját vizsgálták

Aeroszolok légköri útját vizsgálták

Aeroszolnak hívunk minden olyan levegőben lebegő anyagot, amely mikroszkopikus szemcsékből áll, legyen akár természetes, akár emberi eredetű.

Szokatlanul korán kezdődött az orosz erdőtűz-szezon

Szokatlanul korán kezdődött az orosz erdőtűz-szezon

A tüzek mezőgazdasági égetésekből eredtek.

Lendületet kap a Déli-óceán védelme

Lendületet kap a Déli-óceán védelme

Az Antarktisz körüli óceánokat együttesen Déli-óceánnak hívjuk, itt már eddig is nagy hangsúlyt kapott a természetvédelem.

Szükség van a beporzó rovarok munkájára!

Szükség van a beporzó rovarok munkájára!

Meg kell állítani a méhek pusztulását, mert a fogyatkozásukkal az élelmiszer-ellátás is bajba kerülhet - közölte az Agrármarketing Centrum (AMC) az MTI-vel.

2021. április asztrofotója: Távoli galaxisok nyomában

2021. április asztrofotója: Távoli galaxisok nyomában

A Göncölszekér távoli csillagvárosa különleges alakjával és látványos porsávjaival vonja magára a figyelmet.

National Geographic 2021. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket