Vízválasztó kérdés – kié a Nílus?
Tíz afrikai ország képviselői találkoztak az elmúlt napokban Ugandában, hogy megvitassák a világ leghosszabb folyójának sorsát, pontosabban az onnan kivett víz elosztását. A rendezés erősen akadályozza a gyarmati múlt, a britek és az egyiptomiak korábbi szerződései.
A Nílus-medencei Kezdeményezés (angol rövidítéssel: NBI) összes tagállama részt vett a tanácskozáson, amelyre az ugandai Entebbében került sor. Entebbe a Viktória-tó partján fekszik, innen ered egyébként a Nílus. Az NBI tagjai: Burundi, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyiptom, Eritrea, Etiópia, Kenya, Ruanda, Szudán, Tanzánia és Uganda – tudósított az AFP francia hírügynökség.
Egyiptom korlátozza a többieket
A résztvevő országok egy része, köztük Tanzánia, Uganda és Kenya azt szeretnék elérni, hogy a vizet egyenlően osszák el. Ám egy Nagy-Britannia és Egyiptom között 1929-ben létrejött szerződés szerint egyetlen állam sem valósíthat meg olyan projektet a Nílus mentén, amely csökkentené az Egyiptomba érkező víz mennyiségét – írja a BBC.
Kenya szerint a szerződést felül kellene vizsgálni, Tanzánia pedig éppen most épít egy vezetéket, amely ivóvizet szállítana a Nílusból, pontosabban az annak forrásául szolgáló
Viktória-tóból. Ez a projekt például 27, 6 millió dollárba kerül, de máris kiváltotta Egyiptom haragját. Kenya ugyancsak a tóból szeretne vizet venni. Ugyanakkor Etiópia öntözésre szeretné felhasználni a Nílus folyami szakaszait.
Ám Egyiptom bejelentette: bármilyen törekvést, amely a gyarmati korban született szerződés kitételeit megváltoztatná, háborús cselekménynek tekintene. Mindez érthető, ugyanis Egyiptom számára az egyetlen lehetséges ivóvízforrás a Nílus vize.
(Nemrégiben egyébként az amerikai Pentagonban, a washingtoni hadügyminisztériumban készült egy jelentés, amely szerint a globális felmelegedés kiélezheti a vízforrásokért folyó küzdelmet, s akár háborúkhoz is vezethet a klímaváltozás. Erről a National Geographic Online-on is beszámoltunk.)
Több szerződést is kötöttek az angolok és az egyiptomiak
A francia AFP hírügynökség felhívja a figyelmet arra is, hogy Egyiptom nemcsak 1929-ben, hanem 1959-ben is kötött egy a korábbihoz hasonló értelmű szerződést, amely a többi Nílus-menti államot korlátozta a víz felhasználásában. A néhai tanzániai elnök, Julius Nyerere ugyanakkor egyik egyezményt sem fogadta el. Szerinte azzal, hogy a kelet-afrikai államok felszabadultak a brit gyarmati uralom alól, semmissé váltak a brit-egyiptomi szerződések.
Az NBI célja egyébként az, hogy tanulmányozzák a Nílusról szóló korábbi egyezmények felülvizsgálatának lehetőségét – magyarázta az AFP-nek Meraji Msuya, a Nílus-medencei Kezdeményezés főtitkára. Egy szakértői bizottság már 2003 decemberében összeült, hogy áttekintse a problémákat, és hogy javaslatot tegyen arra, semmisnek tekinthetők-e a korábbi egyezmények, és ha igen, akkor milyen megállapodások válthatják fel azokat.
Nem érvényesek a korábbi megállapodások?
Az AFP által hivatkozott nemzetközi joggal foglalkozó szakértők szerint nincs olyan kötelező érvényű szerződés, amely mint a tíz nílus-medencei államra vonatkozna a vízfelhasználást illetően. Éppen ezért a most folyó tárgyalások körvonalazhatják egy egységes, mindenki által elfogadott szabályozás alapjait.
Kék-Nílus
A legkiélezettebb mégis talán Etiópia és Egyiptom viszonya. Etiópiát rendszeresen szárazság sújtja, ezért öntözésre szeretné felhasználni a folyamot, Egyiptom viszont korlátozni akarja más országok vízfelhasználását. (Ha visszafelé haladunk a folyón, akkor Etiópián keresztül vezet a Kék-Nílus, amely a folyam keleti ága. A Fehér-Nílus Szudánon át kanyarog kissé nyugatabbra. A két ág Szudán területén egyesül, onnan nevezzük egyszerűen Nílusnak a folyamot.)
A mostani ugandai találkozó nem oldotta, nem is oldhatta meg az alapkonfliktust. Ugyanakkor miniszteri szinten hamarosan Nairobiban, Kenya fővárosban gyűlnek össze az érintett államok illetékesei. Ez a szintén márciusra tervezett gyűlés talán már eredménnyel is járhat.
|