A Hold nélkül nem alakulhatott volna ki az élet a Földön?

Négy milliárd évvel ezelőtt, az élet kezdetekor, a Hold sokkal közelebb keringett Földünk körül, mint most. Emiatt sokkal intenzívebb volt a hullámzás, dagály és apály néhány óránként váltogatta egymást – írja a New Scientist brit tudományos lap.

A part közeli területek sókoncentrációja folyamatosan ingadozott.

Ez az állandó változás adta meg a lökést az első DNS-szerű biomolekulák kifejlődésének – állítja Richard Lathe, az edinburgh-i Pieta Kutatóközpont molekuláris biológusa. Az elmélet egyben azt is sugallja, hogy a Marson nem alakulhatott ki élet.

DNS-láncok az őslevesből

Egyes teóriák szerint az élet kialakulásának feltétele bolygónkon az volt, hogy az „őslevesben” található elősejtek önmagát másolni képes DNS-szerű óriási molekulaszállá álljanak össze.

Ez a molekulaszál mintaként szolgált a többi elősejtnek, így előbb-utóbb DNS-hez hasonló kettős molekulaszálak alakultak ki. Az elmélet viszont nem magyarázza, hogy milyen hatásra estek több darabra ezek a molekulaszálak, azaz hogyan terjedt el a Földön.

Richard Lathe szerint ehhez külső erőre volt szükség. A brit kutató szerint a laboratóriumokban használt polimeráz láncreakcióhoz (PCR) hasonló folyamat játszódhatott le négy milliárd évvel ezelőtt is.

A polimeráz láncreakció olyan laboratóriumi folyamat, amelynek során egy adott DNS-szekvenciáról pár óra alatt több millió másolat készíthető.

A PCR lényege, hogy három, különböző hőmérsékleten lejátszódó reakciót ismételgetnek. Az első a DNS hődenaturálása: 93-95 Celsius fokon a DNS két szála egymástól elválik.

A második reakciólépés 45-60 Celsius fokon játszódik le: a reakcióelegyben lévő DNS-darabkák odakötődnek a megsokszorozandó, egyszálú formában jelen lévő DNS-szakasz két végéhez. A harmadik reakció során, 72 Celsius fokon bekövetkezik a DNS replikációja, szintetizálódik az új DNS szál.

A gyakori dagály és apály hatása

Richard Lathe szerint a Holdnak köszönhetően hasonló folyamat játszódott le a Földön is. Négy milliárd évvel ezelőtt a Hold közelebb volt Földünkhöz, és sokkal gyorsabban forgott tengelye körül.

Ennek köszönhetően 2-6 óránként váltakozott az apály és a dagály. A hullámok ilyenkor több száz kilométerre behatoltak a szárazföldre. A parti területek sókoncentrációja így ciklikusan váltakozott.

Dagálykor a sókoncentráció alacsony volt. Ilyenkor a kettős DNS-szálak széttöredeztek, mert az egyes szálakhoz kapcsolódó, elektromosan töltött foszfátcsoportok taszították egymást.

Amikor viszont a hullámok elvonultak, a kicsapódott só jelenlétében az elősejtek újra kétszálú molekulákká formálódtak A magas sókoncentráció ilyenkor kioltotta a molekulákhoz kapcsolódó foszfátok töltését, hozzájárulva ezzel összekapcsolódásukhoz.

A Marson nem alakulhatott ki élet

A kutató szerint tehát a sókoncentráció állandó ingadozása révén játszódhatott le a laboratóriumi polimeráz láncreakcióhoz hasonló folyamat a természetben.

Ha az elmélet igaz, és az élet valóban a Hold segítségével alakult ki bolygónkon, akkor a Marson soha nem jött létre élet. Ugyanis a Mars nagyobbik holdja, a Phobos is csupán a mi Holdunk által valaha keltett hullámok egy százalékát képes előidézni. Még ha volt is víz a Marson, az élet nem jöhetett létre, az óriásmolekulák ugyanis nem lettek volna képesek replikálódni.