Boglárka, Nimród, Alfonz2021. augusztus 01., vasárnap
Föld

Sűrű a csillagászati naptár az elkövetkező két hétre

2004.03.22.Admin
National Geographic Magyarország

Március utolsó hetében a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz is ritka közelségbe kerül bolygónkkal, így szabad szemmel is jól megfigyelhetőek lesznek. A show március 22-én kezdődik, és körülbelül két hétig tart.

Hogy a Naprendszer bolygói központi csillagunk körüli pályájuk során a Nap ugyanazon oldalára kerülnek – ez önmagában nem ritka jelenség.

Az azonban, hogy ötöt egyidejűleg szabad szemmel csodálhassunk – ez ritkaság. Márpedig az elkövetkező két hétben az amatőr és profi csillagászoknak erre nyílik lehetőségük.

A show március 22-én éjjel kezdődik, és április elején, a Merkúr elhalványodásával ér véget. A legszebb látványra március utolsó 8- 10 napjában nyílik lehetőség.

A nyugati horizonton láthatjuk a Merkúrt, a Vénuszt, és a Marst. A Szaturnusz már szinte fejünk felett lesz, a Jupitert pedig a keleti horizonton kell keresgélni. A bolygók által bezárt szög 135 fok. Eközben a Hold bolygóról-bolygóra haladva növekszik.

Merkúr:
Március 22-én este 7.15-7.30 között a Hold balján szépen látható a Merkúr. A bolygó március 29-én kerül legtávolabbra központi csillagunktól. Április elején kezd halványulni. Az év során ebben a néhány napban figyelhető meg a legszebben.

Vénusz:
A hét első napjaiban a Merkúrtól távolodva, a Hold szépen araszol a magasabban lévő és fényesebb Vénusz felé. Március 24-én este tíz óra körül a Vénusz, amely az égbolt legfényesebb pontja, különleges szép látvány lesz. A Merkúrhoz hasonlóan a Vénusz is március 29-én kerül a legtávolabbra a Naptól.

Mars:
A Mars a hónap első felében a Kos, majd a Bika csillagképben volt látható. A hónap közepén fényessége és átmérője is csökkent, március 25-én azonban kezdődik a ráadás, a bolygó különösen szép látványnak ígérkezik. Március 26-án fedésbe kerül a Holddal, ám ez sajnos hazánkból nem látható, az északi helyekről, Norvégiából, Skóciából, Izlandról, Grönlandról, Észak-Kanadából élvezhető.

Jupiter:
A Jupiter a hónap során egész éjszaka látható az Oroszlán csillagképben, keletről-nyugatra araszol. 4-én került szembenállásba a Nappal, ekkor a Földtől való távolsága 662 millió kilométer volt. A Vénusz után a második legfényesebb látvány. Négy holdja, az Io, az Europa, a Ganymedes és a Callisto is jól látható távcsővel, különösen április első napjaiban.

Szaturnusz:
A Szaturnusz a hónap során az éjszaka nagy részében látható az Ikrek csillagképben. A kora hajnali órákban nyugszik. Távcsővel gyűrűi és fényes holdja, a Titán is látható.

Hasonló látványra legközelebb 2004 decemberében – 2005 januárjának első felében lesz lehetőség.

A Magyar Csillagászati Egyesület jelenségnaptára >>

Hozzászólások

2021. július asztrofotója: Az éjszaka ívei

2021. július asztrofotója: Az éjszaka ívei

Mennyi minden történik égen s földön közel fél óra leforgása alatt? Erre a kérdésre kaphatunk választ egy fotográfia formájában.

Idén is túlfogyasztottunk!

Idén is túlfogyasztottunk!

Idén július 29-re esett a túlfogyasztás világnapja, amely vészcsengőként figyelmeztet fogyasztásközpontú életmódunkra.

Új modul csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz

Új modul csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz

Az ISS a 14 éve várakozó Nauka, vagyis Tudomány nevű több mint 20 tonnás orosz modullal gazdagodott.

A Zöld-foki-szigetek tüze

A Zöld-foki-szigetek tüze

Nyugat-Afrikától 550-800 kilométerre találjuk a Zöld-foki-szigeteket, ezt a vulkanikus szigetcsoportot, amely egykor portugál gyarmat volt.

Égi jelenségek 2021. augusztus első felében

Égi jelenségek 2021. augusztus első felében

Ha augusztus, akkor hullócsillagok: érkeznek a Perseidák, holdsarlókkal és egyre hosszabbodó, holdmentes éjszakákkal találkozhatunk.

National Geographic 2021. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket