Gigászi meteoritbecsapódás – a fajok tömegpusztulása

Amerikai kutatók egy feltehetően 251 milló évvel ezelőtt történt gigantikus becsapódás nyomaira bukkantak a déli féltekén. A nyomok egy hatalmas meteorit, vagy egy kisebb üstökös Földbe zuhanásáról árulkodnak.
Az Ausztrália északnyugati partvidékén talált geológiai nyomok, a Bedout High névre keresztelt víz alatti formáció, arra utal, hogy egy legalább 15 kilométer átmérőjű test ütközhetett a Földbe, amely a becsapódás következtében létrejött klimatikus változásokon túl képes lehetett a vizi fajok 90, a szárazföldi élőlények 70 százalékának kipusztítására is.
A kozmikus baleset a feltételezések szerint 251 millió évvel ezelőtt a perm és a triász korszak határán történt, a dinoszauruszok kipusztulását előidéző, a mexikói Yucatán-félszigetbe krátert vájó meteor becsapódása előtt mintegy 180 millió évvel.
Tömegpusztulás
Minden valószínűség szerint a legnagyobb csapás a tengeraljzathoz kötött életmódú, táplálékukat a vízből kiszűrő állatcsoportokat, így a korallokat, a karlábúakat (brachiopodák), a mohaállatokat (bryozoák) és a tengeri liliomokat érte, de kihaltak egyéb fajok is, mint például a trilobiták, a sekélytengeri foraminiferák és az ammoniteszek egy része is.
Velük szemben jól vészelték át a korszakot a kagylók, a csigák, és a nautiloidák. A tengeri fajok jelentős részét valószínűleg a becsapódás következtében megváltozott tengeri sótartalom is megtizedelte.
A becsapódás szárazföldi fajokra gyakorolt hatását nézve jóval csekélyebb a rendelkezésre álló adat. A szárazföldön ekkor nyertek mind nagyobb teret a hüllők, és kezdtek megjelenni az első, a hőszabályozást már bizonyos mértékig megoldani képes emlősszerű hüllők is.
Nem tudni, hogy a meteoritbecsapódás amellett, hogy a Föld felszínéről „leradírozta” a fajok jelentős hányadát, mint szelekciós nyomás, milyen következményeket gyakorolt az evolúció menetére. Ebben a korszakban a kontinensek még egy nagy őskontinensben forrtak össze, ez volt a Pangea.
A Pangea 250 millió évvel ezelőtt
Változó idők
Mindazonáltal a klimatikus változásokért az ugyanebben a korban a szibériai hegyláncok elemi erejű vulkáni kitörései is felelősek lehetnek – írja a Science tudományos magazin. Annyi bizonyos, hogy a becsapódás vagy/és a kitörés masszív atmoszférikus anyagfelhalmozódást és a napsugarak hőhatásának légkörbezárásával erőteljes üvegházhatást vonhatott maga után.
Másik lehetőségként a kutatók az úgynevezett nukleáris telet említik, amikor a légkörben felsűrűsödő anyag szinte lezárja a Napból érkező fény és a hő útját. Az előbbi esetben a klíma melegedésével, míg az utóbbiban lehüléssel kellett számolniuk bolygónk élőlényeinek.
Kráter a vízben
A becsapódás nyomainak feltárása nagy technikai erőforrások megmozgatását kívánta meg a kutatóktól, hiszen a kráter körülbelül két kilométer mélyen a tengeri üledék alatt fekszik. A csoport így olajfúró berendezésekkel látott neki a nem mindennapi feladatnak.
Az anyagvételi fúrófejben talált, magas hőmérsékletről árulkodó, üveggé kristályosodott földpát eloszlatta a legkitartóbb geoszkeptikusok kétkedését is. (A földpát a legfontosabb ásványcsoport, amelyek tagjai a földkéreg felépítésében 60-65 százalékban részesülnek; a földpátok vízmentes alkáli- vagy mész-alumínium-szilikátok. Sokféleségük azon alapul, hogy mind alacsony mind magas hőmérsékleten létrejöhetnek.)
Robert Poreda, a University of Rochester munkatársa szerint ezek a leletek minden kétséget kizáróan becsapódásra utalnak. A rádioaktív bomláson alapuló kormeghatározás segítségével a kőzetek keletkezéséének idejét 250.2 millió évre datálják.
A geológiai múzeumok megfelelő polcaira kerülhetnek most már azok a tavaly talált, szintén becsapódásra utaló kvarckristályok is, amelyek eddig eredetükre utaló nyomok híján csak kallódtak a földtörténet végtelen útvesztőjében. Poreda feltételezése szerint a mostani területtől 4.500-6000 kilométerre talált kőzeteket a becsapódáskor felszabaduló energia lökhette ki ilyen tekintélyes távolságra.
Örök rejtély
A kutatók most arra próbálnak fényt deríteni, hogy vajon a becsapódás, illetve a szibériai vulkánkitörés tehető-e felelőssé a tömegpusztító hatásért. Egyes tudósok szerint könnyen elképzelhető, hogy maga a meteorit váltotta ki a vulkánkitörést, így két oldalról létbizonytalanságba taszítva és kipusztulásra ítélve a földi fajok jelentős részét.
Izgalmas kérdés továbbá az is, hogy mi történik, ha ez az erőteljes szelekciós hatás nem mazsolázgatja ki a lényegesen jobb alkalmazkodó képességű, hőszabályozásban már némi gyakorlatra szert tett hüllőket? Miként alakulhatott volna az evolúció menete?