Hatalmas hullámok pusztítanak a tengereken

Gigantikus méretű hullámok vágtáznak az óceánokon, néha a horizontot is eltakarva a rémült hajózó személyzet szeme elől. Tízesével tűnnek el a hajók, hatalmas óceánjárók ablakai törnek be, tankhajók sérülnek meg évről-évre.

Az igazság odalent

„Átlagban hetente tűnik el két nagyobb hajó, a szerencsétlenségekről mégsem készül a repülő baleseteknél megszokott alaposságú vizsgálat. A baleseteket egyszerűen a rossz időjárás számlájára írják ”- mutat rá Wolfgang Rosenthal német tengerkutató a Space.com-nak adott nyilatkozatában. Az elmúlt két évtizedben mintegy kétszáz hajó, köztük sok szupertankhajó és nagy óceánjáró teherhajó süllyedt el a tengereken, többnyire reális magyarázat nélkül.

A szerencsétlen esetek jelentős részéért valószínűleg olyan hatalmas méretű, kósza hullámoknak is nevezett vízi képződmények lehetnek felelősek, amelyek néha tízemeletnyi magasságot is elérve, lerombolnak, elsüllyesztenek minden útjukba kerülő vízi járművet. Mindez azonban eddig csak feltételezés volt, a kutatók nagy része kétkedve fogadta a gigantikus hullámokról szóló beszámolókat. A legújabb műholdas felvételek és laboratóriumi eredmények összevetése azonban rámutat, hogy ezek a kósza hullámok viszonylag gyakoriak a tengereken.

Hullámzó pusztítás

1995 februárjában a II. Erzsébet Királynőt 29 méter magas hullámok ostromolták. A hajó kapitánya, Ronald Warick beszámolója szerint a látóhatáron ezt megelőzően egy hatalmas vízfal tűnt fel, olyan volt, mintha egyenesen a doveri partokat szegélyező fehér sziklák felé tartanának.

Egy hónappal korábban egy északi-tengeri olajfúró-tornyot 26 méteres hullámok csapkodtak. 2001-ben ugyanazon a héten két turistahajó, a Bremen és a Caledonian, szinte elképzelhetetlen nagy, mintegy harminc méteres hullámok falába ütközött a Dél-Atlanti vizeken, egymástól mintegy ezer kilométerre. A hatalmas hajók ablakai betörtek, a Bremen kormányozhatatlanul sodródott órákon át a nyílt tengeren.

A tenger munkássága

Rosethal és kollégái az Európai Űrkutatási Hivatal ERS-1 és ERS-2 műholdjai által készített felvételeken elemezte az ebben az időszakban történt változásokat a tengeren.

Legnagyobb meglepetésre a mérések három hetében a kutatók tíz olyan hullámot is találtak, amelyek mérete 25 méternél is magasabb volt. Az adatok így igazolták a korábban tengeri olajfúró-tornyokra szerelt radarok mérési eredményeit, melyek szerint 12 év alatt 466 kósza hullám fordult elő az északi tengereken.

Az óriások általában ott formálódnak, ahol a normális, kisméretű hullámok, azonban az előbbieket erős tengeráramlások sokszorozzák háznyi méretűre. Az áramlatok és bizonyos hullámok találkozásánál olyan nagy mértékű energia képes felszabadulni, amely létrehozhatja ezeket a félelmetes természeti jelenségeket. Emellett néha gyors hullámok fogják be a lassabbakat, hasonló eredményt produkálva.

Rosenthal szerint a folyamatokért felelőssé tehetők az időjárási frontok is. Az egy irányba tartósan, -legalább 12 órán keresztül -, fújó szelek szokatlanul nagy hullámok képződését provokálhatják. Ismert továbbá, hogy az USA dél-keleti partjainál a hurrikánok közeledését is nagy hullámok előzik meg. A kutatások rámutatnak, hogy egyes hullámok a széllel szinkron módon közlekednek, ami jó feltételeket biztosít a hullámok növekedéséhez is. A gyorsabb hullámok megelőzhetik a vihart, míg a lassabbak lemaradhatnak, így lehetőség nyílik a hullámok interferálódására, rosszabb esetben összegződésére.

Pontosabb meteorológiai elemzésekhez, valamint ahhoz, hogy a jövőben előre láthatók legyenek, a gigantikus méretű hullámok képződésével kapcsolatban további kutatások szükségesek.

Hullámelemzés az űrből Az Európa Űrkutatási Hivatal munkatársai az ún. szintetikus apertura radartechnikával állapítják meg a hullámok magasságát. Az eljárás egy átlagos radar működési elvén alapul. Egy repülő, vagy műhold radarjeleket bocsát a vizsgálandó felszínre. A kibocsátott hullámok visszaverődnek, ezeket egy detektorral érzékeli a gép. A visszaérkező hullámok és a kibocsátás közötti időt precízen megmérik, ebből kiszámítható a vizsgált terület távolsága. A felfogott radarhullám pulzusok szóródásának mértéke pedig megadja a radarhullámmal elérhető, adott maximális felbontást. Minél kisebb a szóródás, annál nagyobb a felbontás. A mérés lényegi dimenziója az azimut, amely a mérési távra merőleges irányultságú értéket jelenti. Ezt egy viszonylag nagy antenna segítségével mérik, amely képes egy igen éles kévébe gyűjteni a kibocsátott és visszaverődött sugarakat. A koncentrált sugarak élessége adja meg az azimut felbontását. A mérés pontosságához a Doppler-effektus felhasználása is hozzájárul, azaz mérik a kibocsátott és visszanyert radarhullámok frekvenciája közötti eltérést is. Az eljárás segítségével igen nagy felbontású, magasság mérésre, geológiai vizsgálatokra és felszínelemzésekre egyaránt alkalmas képek készíthetők.