Ivett, Frida, Judit, Yvett2021. május 06., csütörtök
Föld

Kettővel nőtt a Szaturnusz ismert holdjainak száma

2004.08.17.Admin
National Geographic Magyarország

Két új holdat fedezett fel a Cassini űrszonda a Szaturnusz körül, így harmincháromra emelkedett az óriásbolygó ismert égi kísérőinek a száma.

A holdak egyike 3 kilométer, a másik pedig 4 kilométer átmérőjű. Mindketten a Mimas és az Enceladus holdak közötti pályán keringenek a Szaturnusz körül 194 ezer, illetve 211 ezer kilométeres távolságban.

Ideiglenesen S/2004 S1 és S/2004 S2 nevekre keresztelték őket. Egyikőjükről, az S/2004 S1-ről elképzelhető, hogy 23 évvel ezelőtt a Voyager is készített felvételt, és akkor S/1981 S14 névre keresztelték, ám az adatok egyeztetése még folyik.

A Szaturnuszhoz való visszatérés egyik fő célja volt, hogy új égitesteket keressenek az óriásbolygó rendszerében. A Szaturnusz eddig ismert legkisebb holdjai 20 kilométer átmérőjűek voltak. A kutatók korábban úgy vélekedtek, hogy a most felfedezett holdakhoz hasonló méretű kísérők előfordulhatnak a gyűrűk közötti résekben, különösen az F-gyűrű közelében. Ám, hogy két jelentősebb hold között is akadnak ilyen apró holdak, az általános meglepetést okozott.

A NASA kutatói a Cassini június elején, a gyűrűs bolygótól még 16 millió kilométeres távolságból készített fényképei alapján mutatták ki a két apró égitest létét.

 S/2004 S2 elhelyezkedése

S/2004 S2 elhelyezkedése

A Cassini, amely 17 nemzet összefogásával készült, és két tudományos berendezésének a kifejlesztésében magyar szakemberek is részt vettek, négy éven át a gyűrűs bolygó műholdjaként vizsgálja a Szaturnuszt és környezetét. Decemberben válik le róla a Huygens európai leszállóegység, amely január közepén megpróbál leereszkedni a Szaturnusz legnagyobb holdjának, a Titánnak a felszínére.

Hozzászólások

Szokatlanul korán kezdődött az orosz erdőtűz-szezon

Szokatlanul korán kezdődött az orosz erdőtűz-szezon

A tüzek mezőgazdasági égetésekből eredtek.

Lendületet kap a Déli-óceán védelme

Lendületet kap a Déli-óceán védelme

Az Antarktisz körüli óceánokat együttesen Déli-óceánnak hívjuk, itt már eddig is nagy hangsúlyt kapott a természetvédelem.

Szükség van a beporzó rovarok munkájára!

Szükség van a beporzó rovarok munkájára!

Meg kell állítani a méhek pusztulását, mert a fogyatkozásukkal az élelmiszer-ellátás is bajba kerülhet - közölte az Agrármarketing Centrum (AMC) az MTI-vel.

2021. április asztrofotója: Távoli galaxisok nyomában

2021. április asztrofotója: Távoli galaxisok nyomában

A Göncölszekér távoli csillagvárosa különleges alakjával és látványos porsávjaival vonja magára a figyelmet.

Visszatértek a vadállatok Sao Paulo megtisztított folyójába

Visszatértek a vadállatok Sao Paulo megtisztított folyójába

Halakat, récéket és gémeket is láttak már Sao Paulo hírhedten szennyezett Pinheiros nevű folyójában, miután elkezdődött a megtisztítása.

National Geographic 2021. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket