Trópusi tenger volt egykor a Jeges-tenger

A Jeges-tenger valaha sekély szubtrópusi tenger volt, állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport (Arctic Coring Expedition), mely a nyár folyamán talajmintákat hozott fel a Grönland és Szibéria között húzódó tenger alatti Lomonoszov hátságból.
Az 1500 kilométer hosszú, a tengerfenéktől 800 méter magasra emelkedő Lomonoszov hátságot körülbelül 450 méter vastag üledékréteg borítja. A három jégtörő hajóval indult expedíció 400 méter mélyre fúrt le a hátságot borító üledékes kőzetbe.
A felszínre hozott mintákban található növényi és állati kövületek első elemzése alapján a kutatók arra következtetnek, hogy a Jeges tenger vizének hőmérséklete egykor körülbelül 20 Celsius fokos volt, szemben a mai átlagos mínusz 1, 5 Celsius fokkal. A kutatók ezt abból állapították meg, hogy a minták egy olyan algafaj maradványait tartalmazzák, amely kizárólag szubtrópusi körülmények között él.
A kövületek az 55 millió évvel ezelőtti, ún. „paleocén-eocén földtörténeti korszakok határán bekövetkezett hőmérsékleti maximum”-nak nevezett rövid időszakból származnak. Ezt a korszakot a korabeli természetes üvegházhatás miatt rendkívül meleg klíma jellemzett.
„A hőmérséklet hirtelen megugrása a tengerfenéken élő organizmusok tömeges kihalását okozta. Csak néhány faj élte túl a hőmérsékleti maximumot” – nyilatkozta az expedícióban részt vevő Michael Kaminski, a londoni College Egyetem paleontológusa.
A kutatók továbbá arra is bizonyítékokat találtak, hogy a Jeges tenger egy része egykor édes vizű tó volt, valószínűleg akkoriban, amikor a Lomonoszov hátság még a mai Szibéria részét alkotta.
A Jeges-tenger utolsó 250 ezer évének története eddig is viszonylag ismert volt a grönlandi jégsapkából vett mintáknak köszönhetően. „Most 56 millió évvel ezelőttig visszamenő üledékmintáink vannak. A Jeges tenger korai történetét újra kell értékelni az expedíciónk által gyűjtött tudományos adatok alapján” – idézi a BBC a stockholmi egyetemen tanító Jan Backmant, az expedíció egyik vezető tudósát.
Az expedíció jelenleg úton van visszafelé a norvégiai Tromsoba. A tudósok novemberben a brémai egyetemen találkoznak, hogy alaposan megvizsgálják a begyűjtött mintákat és adatokat.