Magyar expedíció az Antarktiszon

A ’mi leszel, ha nagy leszel’ kérdésre romlatlan lelkű, ábrándos képzeletű óvodások körében gyakori válasz a világutazó, a dinoszaurusz-kutató, az indián és a fókaszelídítő. Ha a gyerkőcök még huszonéves korukra is kitartanak a természettudományos érdeklődés mellett, vágyaikat többnyire igazítják a hazai lehetőségekhez. Így például hörcsög- vagy denevérkutatók lesznek, a meggazdagodásra is vágyókból pedig termálforrás-feltáró.

Van, aki azonban felnőtt fejjel is merész álmokat szövöget, és ismeretlen, érintetlen tájakon szeretne vizsgálódni. Ilyen fiatalokból szerveződött az első önálló magyar Antarktisz-expedíció, a „Fagyos Oázis” Kutató- és Filmesexpedíció. Céljuk, hogy az Antarktiszi-félsziget nyugati csúcsánál fekvő György király-sziget jégmentes oázisaiban terepi kutatómunkát végezzenek, valamint megörökítsék a fagyos kontinens életét.

A hazánktól 14 ezer kilométer távolságra fekvő sziget a legsűrűbben lakott antarktiszi térségek közé tartozik – 8 kutatóállomás is sorakozik rajta. Népszerűsége egyrészt könnyű elérhetőségével (Dél-Amerika felől alig három óra repülőút – vagy három napos hajóút) magyarázható, másrészt eléggé déli helyzetűnek számít ahhoz, hogy minden antarktiszi jellegzetesség tanulmányozható legyen felszínén.

Élet a jég hátán

Míg 2002 decemberében honfitársaink zöme az utolsó karácsonyi ajándékokért rohangált, a hét fős expedíció tagjai a zord déli földrészen nélkülözhetetlen eszközöket szerezték be. Mert amit nem visznek magukkal, az nincs! Nincs sarki bolt és szupermarket, így három hónapra mindenből tartalékot is vinni kell. Alaposan csomagoltak, amelyet jól jelez a felszereléshalmaz tömege is: 1200 kilogramm! És mindezt gyalogosan még mozgatni is kell a szigeten!

Szó szerint a jég hátán éltek három hónapig. Sátortábort vertek kutatóterepük közelében, ahonnan naponta útnak indultak a terepi kutatómunkára. Van, aki a sziget gleccserei és a fagyott altalaj változásian keresztül vizsgálta a globális felmelegedés antarktiszi jeleit, más, medve-, leopárd-, és elefántfókákkal, valamint az örvös, Adelie- és szamárpingvinekkel barátkozott, kedvükért akár a jéghideg vízben is megmártózva. Feltérképezték az antarktiszi nyár vándormadarait, és a sziget „virágoskertjeit”, a miniatűr zuzmó- és mohaerdőket.

Az Olvadó jövő című könyv elsősorban ismeretterjesztő könyv, szédületes mennyiségű tényinformációt találunk benne a déli földrész elképesztő szélsőségeiről, felfedezésének történetéről, a jégsivatagokban kialakuló oázisok születéséről és átalakulásáról, valamint a kontinens egzotikus „őslakosságáról”.

Ezentúl azonban a könyv jó stílusú kalandregény is. Milyen az élet a kutatóállomásként is funkcionáló konténerházakban? Hogyan élhető túl a viharos antarktiszi tél, amikor előfordul, hogy a Nap fel sem kel, és a „konzervdobozok” személyzete hosszú hetekig nem tud kimozdulni? Mi számít alapfelszerelésnek egy antarktiszi expedíción, és mennyi kalóriát érdemes fogyasztani a csontig hatoló hidegben? Mekkora a valószínűsége a fagymarásnak, és milyen veszélyeket hordoz magában a gleccsereken való átkelés? Mit tegyünk, ha Hitchcock-filmbe illő szkuatámadásba keveredünk, és hogyan védekezzünk, ha medvefókák rontanak nekünk? Mindezekre a kérdésekre választ kapunk az expedíció élvezetes beszámolójában.

Fiar Sándor – Nagy Balázs: Olvadó jövő – Magyar expedíció az Antarktiszon
335 oldal, színes és fekete-fehér képekkel, térképekkel, ábrákkal

Kiadó: General Press

Ára: 2800 Ft