2070 nyarán már nem borítja jég az Északi-sarkvidéket
A műholdfelvételek tanúsága szerint az északi sarkvidéki jégtáblák kiterjedése évről-évre zsugorodik. Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, 2070 nyarán már nem fagy be a Jeges-tenger.
Szeptember az olvadási szezon vége az Északi-sarkvidéken, a hónap végén készített műholdfelvételek jól jelzik, mennyire volt „forró” a sarki nyár.
2004 szeptemberében az Északi-sarkvidéket az éves átlagnál 13, 4 százalékkal kevesebb jég borította, azaz csaknem 14 Magyarországnyi terület olvadt el idén nyáron – állítják az amerikai Colorado Egyetem kutatói a NASA műholdfelvételei alapján.
2002-ben az északi-sarkvidéki jég 15 százalékkal csökkent, 2003-ban 12 százalékkal. Az elmúlt 100 évben azonban a nyári olvadás során átlagosan csak a jégtábla 8 százaléka tűnt el szeptemberre. Az idei év tehát sorban a harmadik év, amikor extrém méretű jég olvadt el a nyár folyamán.
Bár előfordul, hogy a kiugró méretű olvadást a rákövetkező évben a jégtábla regenerálódása követi, az elmúlt három évben ez elmaradt. Így az összefüggő északi-sarkvidéki jégtábla soha nem látott ütemben fogyatkozott.
A kutatók a jégfogyást természetes hőmérsékleti kilengéssel és a légköri üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának növekedésével magyarázzák.
Jégtakaró 2003-ban
A sarkvidék melegedési tendenciái messze felülmúlják bolygónk átlagát, aminek oka, hogy a jéggel borított területeken a klímaváltozás ún. pozitív visszacsatolása valósul meg.
A sötétebb vízfelszín ugyanis a fehér, jégfedte tájnál lényegesen jobban nyeli el a napsugárzást, emiatt annál sokkal jobban felmelegszik. A „meleg” tenger pedig képes a többéves jéggel borított területeket is megolvasztani.
Az elolvadt területeken télen újrakeletkező jégtakaró már vékonyabb, mint az előző évben, így gyorsabban olvadásnak is indul a következő nyáron.
Jégtakaró 2004-ben
Ha nem történik változás a jelenlegi trendekben, a kutatók szerint 2070-re a Jeges-tenger nyári jégtakarója teljesen eltűnik.
A felvételek forrása:NASA.