Arnold, Levente, Doloróza2021. június 18., péntek
Föld

A napfolttevékenység is befolyásolja éghajlatunkat?

2004.10.29.Admin
National Geographic Magyarország

Napunkat nyolcezer éve jellemezte utoljára olyan intenzív napfolttevékenység, mint az elmúlt hetven évben – állítják a német Max Planck Intézet napfizikusai az elmúlt 11 ezer év adatait áttanulmányozva.

A Max Planck Intézet kutatói 2003 novemberében, az intenzív napkitörések idején fedezték fel, hogy központi csillagunk utoljára ezer éve produkált ilyen erősségű napkitöréseket. Ez, illetve egyéb, még korábban történt intenzív naptevékenységre utaló nyomok alapján a kutatók azon kezdtek el töprengeni, hogy létezik-e bármiféle ciklikusság a Nap aktivitásában?

Vizsgálódásuk során rekonstruálták az elmúlt 11 ezer év naptevékenységét. Kiderült, hogy nyolcezer éve rövidebb időszakokban szintén hasonló intenzív napkitörések jellemezték csillagunkat. Napunk elmúlt évtizedekbeli kiemelkedő aktivitása tehát nem kirívó jelenség, a Nap normális életciklusának egy új fázisa csupán. Központi csillagunk feltehetően néhány évtizeden belül újra „lecsillapodik”, aktivitása visszatér a normál szintre.

Kétféle ciklicitás a napfolttevékenységben

A napfoltok erős mágneses aktivitású régiók, amelyek a mélyben játszódó forró ion- és gázáramlások révén létrejövő mágneses viharok eredményei. Valamivel alacsonyabb hőmérsékletű régiók, mint környezetük, igaz még így is több ezer Celsius fokosak. Az alacsonyabb hőmérséklet miatt sötét foltnak tűnnek a Nap fényes korongja előtt.

Múlandó jelenségek, egy átlagos napfolt mindössze néhány napig vagy hétig tart, majd felbomlik. A napfoltokból napflérek és koronakilövellések keletkezhetnek. A napfoltok gyakorisága két jellegzetes ciklicitást is mutat: egyrészt megfigyelhetők körülbelül 11 éves ciklusok, másrészt a hosszabb visszatekintő adatsorok alapján egy 88 éves ciklus is kibontakozik.

A ciklusok kialakulásának okaival még adósak a kutatók, az adatsorok alapján azonban előrejelzések már készíthetők. Ezek szerint például Napunk 2006-ban jelenlegi 11 éves ciklusán belül elérheti napfolttevékenységének minimumát, ám még így is aktívabbnak mondható, mint amilyen egy évszázaddal ezelőtt volt.

Erős napkitöréskor kevesebb kozmikus sugárzás éri Földünket

A napfolttevékenységre vonatkozó előrejelzések nemcsak csillagászati jelentőséggel bírnak, hiszen a grandiózus mágneses viharokat eredményező napfoltok, sok fejtörést okoznak a távközlési és áramszolgáltató szakembereknek is. A bolygónkat ostorozó napkitörések vonzata azonban az is, hogy a mágneses viharok eltérítik a kozmikus sugárzást, így kevesebb nagyenergiájú proton éri el Földünk magas légkörét. Ennek eredményeképpen pedig kevesebb mennyiségű 14-es atomsúlyú szénizotóp keletkezik.

(A kozmikus sugárzás főleg igen nagy energiájú protonokból (hidrogén atommagokból) áll. A nagy energiájú proton a magas légkör egy gázatommagját felrobbantja ütközéskor, és a bomlástermékek között nagy sebességű neutronok is lesznek. Ezek a neutronok szintén létrehozhatnak magreakciót a légkör nitrogénatomjaival. A nitrogénmag 7 protonból és 7 neutronból áll. Ha a neutron kilök egy protont, és beépül a magba, akkor 6 protont és 8 neutront tartalmaz: ez a szén 14-es atomsúlyú izotópja. Minden cm2 földfelületen átlagosan 135 új radioaktív szénizotóp képződik percenként. )

A 14C radioaktív: egy elektron és egy nagyon nehezen megfigyelhető antineutrinó kibocsátásával 14N-né változik át. A 14C izotóp minden élő szervezetben megtalálható, amikor azonban egy élőlény meghal, megszűnik az anyagcsere, és a benne lévő 14C elbomlik. A bomlási sebességéből megállapítható a halál időpontja.

Beszédes fák

Napunk aktivitásáról, a Földünket ért mágneses viharokról közvetve, a nagyon öreg fák évgyűrűinek 14C kronológiája alapján értesülhetünk. Minél intenzívebb a napfolttevékenység, annál kevesebb 14-es atomsúlyú szénizotóp raktározódhatott el a fa aktuális évgyűrűjében.

A fákba rejtett „naparchivumok” analizálásával sikerült a naptevékenységet jól közelítő modelleket felállítaniuk a kutatóknak. Ezek alapján tudjuk, hogy így például 1650 és 1700 között szinte nem volt napfolttevékenység. Elképzelhető, hogy a sokak által Kis Jégkorszakként is aposztrofált hideg periódus kialakulása és a Nap mágneses tevékenysége között összefüggés van. Így a Nap a folttevékenység révén is befolyásolja éghajlatunkat, ám ennek bizonyítására egyelőre még kevés adat áll a kutatók rendelkezésére.

A kutatásról a Nature legfrissebb száma számolt be.

Hozzászólások

A jégkorszakban Floridáig úsztak a jéghegyek

A jégkorszakban Floridáig úsztak a jéghegyek

A Woods Hole Oceanográfiai Intézet és az USA Geológiai

Aranybányászat és erdőirtás Amazóniában

Aranybányászat és erdőirtás Amazóniában

Az Earth Observatory összehasonlító felvételeket tett

Ezért gyorsul a Pine Island-gleccser

Ezért gyorsul a Pine Island-gleccser

A Pine Island-gleccser az Antarktika leggyorsabban olvadó gleccsere, Nyugat-Antarktika jégmezőjének egyik csapjaként működik.

Égi jelenségek 2021. június második felében

Égi jelenségek 2021. június második felében

Az év legrövidebb éjszakái jönnek, beköszönt a csillagászati nyár, érkezik a telihold, és együttállást is megfigyelhetünk.

Tatabányán valóban ásványvíz folyik a csapból?

Tatabányán valóban ásványvíz folyik a csapból?

Ennek kiderítésére remek apropót jelent június 12-e, a vízközművek napja.

National Geographic 2021. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket