Megtalálták Földünk legnagyobb becsapódási krátermezejét

Földünk legnagyobb becsapódási krátermezejének vizsgálatából kiderült, hogy valaha egyidejűleg több meteor is bolygónkba csapódott. A krátermező eddig azért maradt rejtve a kutatók elől, mert részben a Szahara homokja fedi.
Philippe Paillou a franciaországi Bordeaux University kutatója először 2003-ban figyelt fel műholdfelvételeken kör alakú képződményekre a Szahara homokjában, Egyiptom délnyugati részén – számol be a New Scientist legfrissebb száma.
A képződményről kiderült, hogy egy 100 kráterből álló mező egyik darabja.
A Gilf Kebir közelében található krátermező közel 5000 négyzetkilométeren terül el.
A kráterek átmérője 20 méter és 2 kilométer között váltakozik. Az eddig ismert legnagyobb, argentínai krátermező csupán 60 négyzetkilométer volt.
2004 februárjában a krátermező vizsgálatára egyiptomi-francia közös expedíció indult. Első lépésben a kutatócsoport 13 kráter vizsgált meg, és azt találta, hogy a becsapódások kora megegyezik. A becsapódás pontos időpontjának meghatározása azonban bonyolult feladat, az első becslések durván 50 millió évesre teszik őket. Így geológiai értelemben fiatalnak számító becsapódásokról van szó.
A krátermező mérete alapján a kutatók úgy vélik, hogy feltehetően egy vagy két meteor érhette el egy időben a Földet, amelyek légkörünkben több darabra töredezhettek. A további kutatások célja a becsapódás hatásainak pontosabb megismerése.