Sebesen olvadnak Svájc gleccserei

A gleccserolvadást különösen az 1990-es évek forró nyarai gyorsították fel. A jégvisszahúzódás mértéke messze felülmúlja az előzetes várakozásokat – írja a Reuters hírügynökség.

Míg 1973-85 között a gleccserek csupán egy százalékkal fogyatkoztak, 1985-2000 között körülbelül 18 százalékuk olvadt el. Korábbi előrejelzések úgy vélték, hogy 1980 és 2025 között a gleccserek 30 százalékkal húzódnak majd vissza – ez a prognózis a mostani adatok tükrében nagy valószínűséggel nem tartható.

A kilencvenes évek forró nyarai, és a kiemelkedően meleg 2003-as nyár ugyanis sok kisebb gleccser számára végzetesnek bizonyult. Míg a gleccserek a nyolcvanas években még évente átlagosan 30 centiméterrel húzódtak vissza, a kilencvenes években már évente 70 centiméterrel rövidültek, 2003-ban pedig három méterrel.

A gleccserek visszahúzódását a szakértők elsősorban a globális felmelegedéssel magyarázzák. Az elmúlt 150 évben az Alpok átlaghőmérséklete 1, 2 Celsius fokkal emelkedett, a klímatológusok 2100-ra további 2-4 fokos hőmérsékletnövekedést várnak.

Töredeznek a sziklacsúcsok is

A globális felmelegedés azonban nem csak az Alpok gleccsereit, hanem legkeményebbnek tűnő sziklacsúcsait is elérte. A hegység legismertebb sziklacsúcsai – az Eiger-Nordwand, a Matterhorn, a Mönch, a Piz Bernina, a Dent Blanche, a Zugspitze – egyre komolyabban töredeznek.

A sziklaomlás önmagában nem szokatlan jelenség, a hegységek természetes eróziójának része. A sziklacsúcsok töredezéséhez és leválásához azonban egyre nagyobb mértékben járulnak hozzá a nyári heves esőzések is. Az esőzések következtében a csúcsokról lerohanó görgetegfolyamok nem csak elzárják a csúcsra jutás lehetőségét, hanem nagy robajjal meg is indulhatnak a völgyek felé.

A 2003-as, kiemelkedően forró nyárban viszont nem voltak heves zivatarok, a sziklák töredezése és omlása ennek ellenére folytatódott. A klímaváltozás következtében a ragasztóként funkcionáló örökfagyott altalaj, a permafroszt szintje a nyári melegben egyre mélyebbre süllyedt. A permafroszt egyre erősebb nyári olvadása pedig beindítja a rendszeres olvadás-fagyáshoz, valamint a gravitációhoz kapcsolódó felszínalakítást.

Egy adott területen az örökfagyott altalaj olvadása két tényezőtől függ: a levegő hőmérsékletétől és a napsugárzás mennyiségétől. Míg a bal oldali lejtőkön a sziklák hőmérséklete gyakorlatilag a levegő hőmérsékletének szintjére emelkedik, az erős napsugárzásnak kitett déli lejtőkön jócskán meghaladhatja azt.

A fagyott altalaj, valamint a kőzetrepedésekben lévő, tulajdonképpen ragasztó anyagként funkcionáló jég kiolvadása az egész sziklát instabillá teszi, hozzájárul töredezéséhez. Értelemszerűen a legveszélyeztetettebbek a nagyobb napsugárzásnak kitett déli lejtők valamint a hegycsúcsok.