Megacúnamik fenyegetik a tengerparti városokat?

A vulkánikus földcsuszamlások, amelyek hatalmas és pusztító cúnamikat (szökőárakat) okoznak, általában a melegebb földtörténeti időszakokban következnek be – állítja egy új tanulmány, amelyet a LiveScience.com című újság idéz.

A tudósok egyelőre nem ismerik a jelenség hátterét, de a globális felmelegedés miatt egyre inkább aggódnak.

Pancsolás közben tesztelhetjük a cunamit

De mik azok a cúnamik? Japánul „nagy hullámot” jelent ez a kifejezés. Valójában is hatalmas hullámokról van szó, amelyek az óceánon száguldanak keresztül, méghozzá nem túlzottan nagy „feltűnést” keltve. Pontosabban igenis keltenek feltűnést, amint a partok közelébe jutnak, és ott óriási pusztítást végeznek. De addig nehéz észlelni őket, hiszen a cúnami rejtőzködik! A hulláma ugyanis nem magas, néhány centisnek vagy félméteresnek látszik a nyílt tengeren.

Valójában azonban egy mély hullámvölgyről van szó, amelyben többemeletes épületek férnének el. A cúnami csak a partok közelében emelkedik hatalmasra, amikor a sekélyebb vizeken kinyúlik „a habokból”. (A fürdőkádban pancsolva is észlelhetjük: a vízben keletkezett kisebb hullámok a kád szélén csapnak ki magasra.)

Cúnami akkor keletkezik, amikor a tengerfenék hirtelen felemelkedik egy földrengés következtében (ez olyan, mintha egy gigantikus evezővel csapkodná valamilyen természetfölötti lény az óceánt), vagy amikor egy vulkanikus szigetről hatalmas földcsuszamlás során óriási mennyiségű szilárd anyag kerül a vízbe. Elvileg aszteroidák becsapódása is hathat ilyen módon.

Rejtélyes szökőár

Ám furcsa dolog, hogy míg a földrengések által előidézett cúnamikat a tudósok gyakran megfigyelik születésüktől fogva a pusztító végkifejletig, a földcsuszamlások által keltett nagyobb szökőárakat, nyílt óceánokon lévő cúnamikat még nem sikerült megvizsgálni.

Ezeknek a megacunamiknak a létezésére vannak bizonyítékok, s az is sejthető, hogy körülbelül százezer évenként következhetnek be ilyen katasztrófák – legalábbis így vélekedik Gary McMurtry, a University of Hawaii szakértője.

Ezek a „szörnyetegek” akár a több száz méteres nagyságrendet is elérhetik, s a szárazföldhöz érve ott még több kilométeres utat tehetnek meg. Az egyik ilyen vitatott eset éppen Hawaiin történhetett 110 ezer évvel ezelőtt, amikor négy-ötszázméter magas hullámok borították el az egzotikus szigetvilágot. A félkilométernyi magasságú szökőár leírhatatlan pusztítást végzett a feltételezések szerint.

Azonban nem mindenki ért egyet ezzel a véleménnyel: a megacúnamikra ugyanis csak közvetett a bizonyíték. A tudósok abból feltételezik a létezésüket, hogy olyan helyeken fordulnak elő tengeri állatok maradványai, fosszíliái, ahol nincs óceán. Ez azonban a kritikusok szerint azért is lehetséges, mert a vulkanikus szigetek kiemelkedtek a vízből, és így a földben lévő maradványok a talajszinttel együtt jutottak ki a vízből.

McMurtry kutatócsoportja most ezeknek a vitáknak a végére próbált pontot tenni. Megvizsgálták a Kohala vulkán közelében talált tengeri fosszíliákat. Ez a tűzhányó Hawaii fő szigetén található, és közismert arról, hogy évtizedenként 2-3 centimétert süllyed. Mindez azért fontos, mert eszerint az itt lévő tengeri kövületek nem „alulról” kerülhettek ide – hangsúlyozza az amerikai kutató.

110 ezer éve megacúnami csapott le?

Éppen ezért a tudósok szerint 110 ezer évvel ezelőtt kerültek a magasba a fosszíliák, merthogy ekkor okozott víz alatti földcsuszamlást a hatalmas Mauna Loa vulkán, és ez a mozgás keltette aztán a cúnamit is. Ám nemcsak a Csendes-óceán térségében, Hawaiin fordulhattak elő ilyen jelenségek.

McMurtry és kollégái újra megvizsgálták azokat a bizonyítékokat is, amelyek Bermudán és más atlanti-óceáni lelőhelyeken fordulnak elő, s amelyek 420 ezer évesek. A kutatók sejtése szerint ezek is egy megacúnami hatására kerültek mai helyükre.

A tudósok szerint hatalmas tűzhányók összeomlása és a víz alatti földmozgások okozhatnak például megacunamit. Bizonyítékokat a tengerfenék és a vulkáni szigetek vizsgálata szolgáltathat mindehhez – véli McMurtry. Az ilyen gigantikus földcsuszamlás a hawaii kutató szerint akkor fordulhat elő, ha a tengerszint a normálisnál magasabb. Márpedig most éppen ilyen korszakban élünk – teszi hozzá.

A magas tengerszint általában a nedvesebb klímához kötődik, ám, hogy mindennek mi köze a földcsuszamlásokhoz, azt egyelőre nem sikerült igazolni. McMurtry persze vannak ötletei, például az, hogy a heves esőzések elősegítik az amúgyis robbanásra kész tűzhányók szétszakadását, felhasadását. Mindebben talán túl sok a logikai ugrás, és McMurtry is elismeri: kevés az adat a pontos következtetések levonásához, a globális felmelegedés és a cunamik közötti összefüggés kétséget kizáró bizonyításához.

Független kutatások is erősítik a teóriáit

Ugyanakkor a hawaii kutató téziseit más, független gondolkodók is alátámaszthatják. Peter Cervelli, az Alaska Volcano Observatory (Alaszkai Vulkán Obszervatórium) szakértője szintén tanulmányozta a hawaii tűzhányókat, méghozzá McMurtryéktől teljesen függetlenül. Cervelli lehetségesnek tartja: a kifejezetten nedves időszakokban a víz beszivárog a természetes réseken a vulkánba – ezt egyébként a tűzhányók rendkívül porózus kőzetei lehetővé teszik – s ezzel meggyorsítják a vulkán összeomlását.

Egy másik munkában, Emily Brodsky, a University of California, Los Angeles szakértője modellezte a vulkánok okozta földcsuszamlásokat. Szerinte is szerepet játszhatnak az efféle folyamatokban a hatalmas esőzések.

McMurtry szerint az aggodalom, a cúnamiktól való félelem tehát nem teljesen alaptalan.

Egy cúnami pár óra alatt átszáguldhat az óceánon és valódi veszélyt jelenthet a partvidéki lakott zónák, így olyan nagyvárosok számára, mint Los Angeles vagy New York. És a szökőárak nem helyi jelentőségű események: egy 1964-es alaszkai szökőár Kaliforniában ölt meg embereket, de még Chilében is károkat okozott!

McMurtry szerint a cúnamik nagyobb fenyegetést jelentenek az emberiségre, mint az aszteroidák becsapódása, mégis a kutatásra kevesebb pénzt kapnak a vulkánkutatók, mint a csillagászok. Mindehhez hozzátette: ötven százalékos az esélye annak, hogy Hawaiin egy megacúnami bekövetkezik a következő tízezer évben.

Egy történelmi cúnami nyomában 1946. április elsején az Aleut-szigetek patjainál, Alaszkát földrengés rázta meg. Az esemény kiváltotta a cúnaminak nevezett jelenséget. A helyszínen egy 13-emeletes épület magasságát érték el a hullámok, amelyek 42 méter magasra csaptak. Más hullámok a Csendes-óceán partvidékén, Kalifornián át Dél-Amerikáig száguldottak végig, tucatnyi embert megölve és hatalmas károkat okozva. A földrengés sokak szerint nem volt olyan erős, hogy cúnamit generáljon. Évtizedek óta kutattak ezért a magyarázat után. Ekkor vetődött fel a víz alatti földcsuszamlás teóriája. Ám a tengerfenék feltérképezésére irányuló projekt, amelyet a Scripps Institution of Oceanography (Scripps Oceanográfiai Intézet) kezdményezett, nem talált bizonyítékot erre a teóriára. Mindezt Gerard Fryer, a Hawaii Egyetem geofizika professzora nyilatkozta a LiveScience-nek. Alaszkában mindenesetre két cúnami is keletkezett: a helybeli képződmény a legközelebbi partvidéket sújtotta, egy másik pedig nekiindult a nyílt óceánnak. Hawaiit öt órán belül érte el az árhullám, s a szökőár magassága két-három emeletes házakénak felelt meg. Maximális hawaii magasságát Haenán mérték, 13, 7 méterrel. A katasztrófa nyomán 159-en vesztették életüket a szigetvilágban és 26 millió dolláros kár keletkezett. Chilében halászhajókban tett kárt az áradat. A tudósok teóriái szerint ha nem víz alatti földcsuszamlás történt Alaszkában, akkor csak azzal magyarázható a hihetelenül messze érő cunami, hogy a földrengés nagyobb volt annál, mint amit a műszerek ki tudtak mutatni. Így az 1946-os esemény 7, 1-es magnitúdója talán sokkal nagyobb volt a mértnél. Egyes feltételezések szerint akár a 8, 5-ös érték sem kizárt.