Ferenc, Hajnalka2024. október 04., péntek
Föld

A hétvégi orkán húsz méterrel rövidítette meg Sylt német szigetet

2005.01.11.Admin
National Geographic Magyarország

A hétvégi viharos szél Sylt szigetének déli csücskéről homokot hordott el, a sziget húsz méterrel rövidebb lett - vált ismeretessé hétfőn, a károk felmérésekor.

Az északi-tengeri sziget az egyik legnépszerűbb német üdülőhely, s hasonló helyzet állt elő 1994-ben és 1999-ben is, amikor az Anatol nevű orkán tombolt.

A geológusok szerint Sylt alakja az idők során sokat változott. A 2001-es adatok szerint a sziget észak-déli kiterjedése 38 kilométer. A legkeskenyebb részen szélessége csupán 380 méter, a legnagyobb szélessége pedig 12, 6 kilométer. Méretei alapján a negyedik legnagyobb német sziget. A 20 ezer állandó lakosú szigeten nyaranta egyszerre akár 60 ezer turista is megfordul.

A vihar szokatlan meleggel társult

A hét végén a német meteorológusok által Erwin névre elkeresztelt orkánszerű vihar söpört végig Észak-Németországon. Valószínűleg két ember meg is halt: két fiatalember az egyik tavon evezett, amikor lecsapott rájuk a vihar, s már nem tudtak kivergődni a partra. Búvárok keresték őket, de nem bukkantak nyomukra.

A vihar főként anyagi károkat okozott és egyes helyeken szokatlan meleggel párosult. Kielben a meteorológusok hétfőn 13, 2 fok meleget mértek, az érték 0, 1 százalékkal haladja meg az eddigi januári rekordot. Még melegebb volt Bremerhavenben (14 fok), Warnemündében pedig a 13, 8 fok jelentett új rekordot az 1993. január 17-én mért 12, 9 fokhoz képest.

A német időjósok azt ígérik, hogy a hét második felében visszatér – pontosabban szólva: megjön – a tél.

Kapcsolódó cikkünk:

  • Súlyos károk Észak-Európában: szélvihar és áradások

  • Hozzászólások

    Romlik a tavak jégminősége a klímaváltozással

    Romlik a tavak jégminősége a klímaváltozással

    A tavi jég sok helyen a téli sportok szerelmesei vagy épp a közlekedők számára jelent fontos helyszínt.

    Különös, zebracsíkos követ talált a Perseverance marsjáró

    Különös, zebracsíkos követ talált a Perseverance marsjáró

    A Perseverance rover már nagyjából egy hónapja mászik felfelé a Jezero-kráter pereme felé, hogy ősi köveket keressen.

    Újabb galaxisrandevút örökített meg a James Webb-űrteleszkóp

    Újabb galaxisrandevút örökített meg a James Webb-űrteleszkóp

    Egy 450 millió fényévre lévő elliptikus és egy spirálgalaxis találkozását, ami több százmillió éve történt, az űrteleszkóp infravörös tartományban örökítette meg.

    A hófehér homokdűnék birodalmában jártunk

    A hófehér homokdűnék birodalmában jártunk

    Mint egy délibáb, úgy csillogtak a hófehér dűnék, melyhez bámulatos panorámát nyújtott a bárányfelhőkkel tarkított kék égbolt, háttérben pedig a csipkés hegycsúcsok. Akár egy tökéletesen megkomponált festmény.

    Lehet, hogy a Földnek is volt gyűrűje

    Lehet, hogy a Földnek is volt gyűrűje

    Mintegy 466 millió évvel ezelőtt a Föld egy ideig a Szaturnuszéhoz hasonló gyűrűvel rendelkezhetett.

    National Geographic 2024. szeptemberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    15 900 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket