Tudósok és politikusok felhívása a földi élet védelmében

A Földön becslések szerint évente 25-50 ezer faj tűnik el. A Párizsban rendezett biodiverzitási konferencia most arra szólított fel, hogy nemzetközi testületet kellene létrehozni bolygónk élővilágának védelmére.
A biodiverzitásról, az élővilág változatosságáról szóló ötnapos párizsi konferencia végén a résztvevők a fajok tömeges kipusztulására hívták fel a világ figyelmét. A vadon élő állatok és növények száma vészesen csökken a tudósok, szakértők szerint, s a konferencián résztvevő politikai döntéshozók is csatlakoztak a fajok kihalása elleni akcióprogramhoz.
A tanácskozás résztvevői egy nemzetközi testület létrehozását szorgalmazták. Ez a bizottság a globális felmelegedés ügyében létező ugyanilyen szervezethez (IPCC) hasonló agilitással, aktívan fellépne a biodiverzitás fenntartásáért. A Jacques Chirac francia köztársasági elnök által kezdeményezett mostani tanácskozás az új, a biodiverzitás megőrzéséért tevékenykedő testületet a legnagyobb gazdasági hatalmak támogatásával remélik megalapítani, de a Föld egészére kiterjedő programokat javasolnak.
A klímaváltozás ügyében sem történt elég intézkedés
Persze még a példaképnek tekintett, a klímaváltozással foglalkozó IPCC-vel sem elégedettek sokan: a globális felmelegedés kapcsán gyakran elhangzik, hogy nem történik elég intézkedés a szennyezőanyagok kibocsátásának megakadályozására, de abban az ügyben legalább a világ vezető politikusai aláírták a Kyotói Egyezményt, amely korlátozza a kibocsátást a fejlett ipari országokban. A fejlődő országokra, s többek között Kínára és Indiára viszont nem vonatkoznak a korlátozások, ezért sokan a Kyotói Egyezmény hiányosságaira összpontosítják a figyelmet.
A mostani párizsi tanácskozáson mindenesetre 1200 tudós és politikai döntéshozó vett részt, s a konferencia záróokmányában a megjelentek leszögezték, hogy a biodiverzitás létfontosságú az emberiség számára, de egyelőre nagyon is alábecsült forrásként kezelik ezt szerte a világon. Az élővilág változatosságát soha nem látott mértékben károsítják jelenleg az emberi tevékenységek – folytatódik a közlemény, és ez érdemi akcióra sürget a biodiverzitás megőrzésére.
A tudósok radikálisabb fellépést sürgetnek
A résztvevő tudósok ettől függetlenül egy külön kommünikét is megfogalmaztak: ez sokkal drasztikusabb álláspontot képvisel, minthogy a szerzők kijelentik, hogy a Földünkön élő fajok kihalásáról tudomást sem vesz a közvélemény, és olyan élőlények tűnnek el manapság, amelyeket anélkül irtanak ki, hogy valaha azonosították vagy megvizsgálták volna őket.
A nemzetközi biodiverzitási testület létrehozását támogatja Jacques Chirac francia köztársasági elnök is, aki kijelentette: lobbizni fog ezért az ENSZ biológiai diverzitásról szóló konvenciójánál (CBD), amelyet az 1992-es riói csúcs nyomán hoztak létre. A francia kutatási miniszter, Francois d’Aubert mindehhez hozzátette: a nyolc leggazdagabb ipari állam, a G8 soros elnöke, Nagy-Britannia beleegyezett, hogy vegyék fel a következő ilyen tanácskozás napirendjére Chirac javaslatát.
Ugyanakkor a mostani párizsi konferencián némi bizonytalanság volt akörül, hogy az új biodiveritási szervezet egy új entitás legyen a CBD-n belül, vagy pedig a konvenció meglévő intézményeit erősítsék meg. Egyelőre egy munkacsoportot hoztak létre, amelynek feladata, hogy a következő tanácskozásig javaslatot tegyen. A megoldási javaslat így tehát 2006-ra készülhet el.
Elkészítik a Földön élő fajok teljes leltárát?
A párizsi rendezvényen tudományos ötletek is elhangzottak: Edward Wilson amerikai tudós felvetette, hogy létre kellene hozni a világon előforduló fajok „tárházát”, „leltárát”, ami hozzávetőleg 3 milliárd dollárba kerülne. A munka legalább 25 évig tartana a szakértő szerint.
A biodiverzitási szakértők korábban már kijelöltek 25 úgynevezett „forró pontot” (angol elnevezéssel: „hotspotot”), amelyek a legfontosabb és legveszélyeztetettebb helyszíneket jelentik bolygónkon. A hotspotok a biodiverzitás legfontosabb megőrzői, rendkívül nagyszámú fajnak biztosítanak élőhelyet.
Egy-egy ilyen hotspot megmentése kulcsfontosságú a földi élővilág szempontjából – vallják a szakértők. A 25 hotspot megmentése egyébként mintegy 25 milliárd dollárba kerülne – vélekednek. Az ilyen „forró pontok” közé tartozik például Amazónia, a dél-amerikai Amazonas menti őserdő, például. A specialisták szerint évente mintegy 25-50 ezer körüli faj tűnik el a Földről, éppen ezért mielőbb meg kell állítani ezt a folyamatot.