Háromszor akkora volt a dél-ázsiai földrengés, mint eddig hitték

A földrengéssel párosuló cunami az eddigi becslések szerint legalább 240 ezer ember halálát okozta a délkelet-ázsiai térségben. A földmozgás erősségéről azonban még vitatkoznak a tudósok. Már az első napokban sem volt biztos, hogy 8, 9 vagy 9, 0-s volt-e a Richter-skálán rengés, most azonban két amerikai geológus felfelé korrigálta a bizonytalan számokat.

9, 0 helyett 9, 3?

A két tengerentúli tudós szerint a Richter-skálán 9, 3-as erősséget ért el ugyanis a szumátrai földrengés, ami a skálán csak három tizedesnyi eltérés, de a valóságban háromszoros különbséget takar a „9, 0-s verzióval” szemben. Legalábbis ez a véleménye Seth Steinnek, a Northwestern University geológusának. (A Richter-skála logaritmikus, vagyis egy teljes ponttal való emelkedése 10-szer erősebb földrengést jelent.)

Ha bebizonyosodik, hogy tényleg 9, 3-as erejű volt a szumátrai katasztrófa, akkor ezzel a jelenség a szeizmológiai mérések megkezdése óta a második legerősebb földrengés lehet. Vagyis az elmúlt körülbelül száz évben csak az 1960-as chilei rengés előzi meg a sorrendben a szumátrait. A chilei földmozgás 1960-ban következett be, és 9, 5-ös volt a Richter-skálán. 1964-ben volt még egy óriási rengés: az Alaszkában történt.

Mint azt a Spiegel Online írja, a Richter-skála elvileg felfelé nyitott, vagyis nincs csúcsértéke, de a tudósok szerint a 9, 5-nél szinte alig lehet sokkal erősebb egy ilyen természeti csapás, mert nagyobb rengést okozó energiát a földkéreg kőzetei már nem nagyon tudnának tárolni, visszatartani.

30 éve kidolgozott elmélet

Seth Stein és munkatársa, Emile Okal azután merték kijelenteni, hogy nem 9, 0-s, hanem 9, 3-as volt a földrengés december végén, hogy az egész világon regisztrált szeizmológiai adatokat ellenőrizték, áttanulmányozták és elemezték. A két tudós és egy harmadik kutató, Robert Geller, aki jelenleg a Tokiói Egyetemen tanít, már harminc éve kidolgozták az egész Földet átfogó mérési módszerüket, ám ennek kipróbálására nem volt (szerencsére) módjuk. A szumátrai földrengés azonban olyan hatalmas volt, hogy ez lehetett az első alkalom az eljárás tesztelésére. Stein, Okal és Geller metódusa ugyanis nem (csak) az elsődleges lökések, mozgások tanulmányozásán alapul, hanem annak a vibrációnak a mérésén, amelyet a Föld mutatott a szumátrai rengés után napokkal, hetekkel később. A National Geographic Online-on korábban már beszámoltunk arról, hogy a tavaly december 26-án bekövetkezett katasztrófa módosíthatta akár a Föld tengely körüli forgását, kicsit arrébb tolhatta Szumátrát (de még az Északi-sarkot is!) a térképen, és megrezegtette az egész Földet.

Okal és Stein szerint az első számításoknál mindeddig nem vették figyelembe azt a jelenséget, a „slow slip”-et, amelyet magyarra lassú csúszásnak fordíthatnánk. A két geológus szerint az a pótlólagos energia, ami a slow slip idején felszabadult, óriási szerepet játszott a rendkívül pusztító cunami kialakulásában az Indiai-óceán térségében. A lassú csúszás ugyanis egy 1200 kilométer hosszú árokrendszer mentén történt, ami hatalmas szökőárat váltott ki.

Nem lesz újabb nagy rengés?

Ezek az eredmények elsősorban India és Sri Lanka (Ceylon) számára fontosak és érdekesek: a hatalmas cunami-hullámok a szumátrai törészóna északi részén bekövetkezett repedéseknek tulajdoníthatók – mondta Okal.

A tudósok ezért most igyekeznek megnyugtatni a közhangulatot: szerintük annyi energia szabadult fel december 26-án az Indiai-óceán térségében, hogy újabb hasonló földmozgásra nem lehet számítani Szumátra környékén. Ugyanakkor kisebb rengések és helyi jellegű cunamik a korábbinál gyakoribbak lehetnek – teszik hozzá.

Egyébként szintén a napokban érkezett a hír, hogy cunami hullámai Szumátránál elérték a 34 méteres magasságot, az ároszlop sebessége másodpercenként 7-8 méter volt, és az elárasztott terület 5 kilométernél is hosszabb volt. A tavaly decemberi esemény kapcsán ezt közölte a most a helyszínen vizsgálódó nemzetközi tudományos expedíció.

A tenger alatti földcsuszamlások hatásáról régóta vitatkoznak a tudósok. A Hawaii Egyetem kutatója, éppen december közepén, a szumátrai földrengés előtt pár nappal tette közzé vélekedését arról, hogy úgynevezett megacunamik fenyegethetik a tenger- és óceánpartok lakosságát. A megacunamik sokkal pusztítóbbak lennének a mostani délkelet-ázsiai szökőárnál, és ezek keletkezését hatalmas földcsuszamlások, például egy vulkáni sziget „eltűnése”, „átalakulása” okozhatná. Igaz, a megacunamik inkább csak százezer évenként következhetnének be – állította decemberben Gary McMurtry, a University of Hawaii szakértője. Ugyanakkor mások arra figyelmeztetnek: a tenger alatti földcsuszamlásokat igen nehéz megfigyelni, hiszen a vízfelszín alatt játszódó folyamatokról van szó.