Milyen erős szél fúj a Titánon?

Bár a Huygens saját mérései közül a Cassinire továbbított adatok egy része tervezési hiba miatt elveszett, – köztük a szélerősségre vonatkozó mérések is –, földi rádióteleszkópok párhuzamos mérései segítségével azonban a kutatók így is elég adathoz jutottak. A teleszkópok rögzítették a szonda 2 óra 27 percig tartott ereszkedése során küldött rádiójelek frekvenciáját.

A mérések szerint a Titán felszínén gyenge a szélsebesség, amely azonban a magassággal fokozatosan növekszik. A szél módosította a szonda horizontális sebességét, amelynek hatására változott a földi rádióteleszkópok által észlelt jelek frekvenciája. Ez az ún. Doppler-effektus, amelynek lényege, hogy ha a hullámforrás vagy a megfigyelő mozog a közeghez képest, akkor a hullám frekvenciája megváltozik. Ezen az elven alapul például a traffipax működése is.

A mérési adatok szerint a Titánon a szél a hold forgásával megegyező irányba, nyugatról-keletre fúj, szinte minden magasságban. A legnagyobb szélsebességet, durván 120 m/s-t (430 km/óra) 120 kilométer magasságban mérték. A leggyengébb szelet a felszínen tapasztalták, amely hatvan kilométer magasságig fokozatosan növekedett. Hatvan kilométer felett már nem jellemző ez a fokozatosság, a Doppler-mérések nagy eltéréseket mutatnak, feltételezhetően az erős széllökések miatt.

Már korábbi adatok is jelezték, hogy a felső légkörben a szonda erőteljesen himbálózott, 10-20 fokra lengett ki, a felszínhez közeledve azonban a szél mintázata megváltozott: a szonda innentől már viszonylag egyenesen, kevesebb mint 3 fokkal kilengve ereszkedett lefelé.