Magyar meteorológusok elismerései

A meteorológia világnapja alkalmából szerdán kitüntetéseket adott át Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter. Az elismeréseket általában sokévtizedes tevékenységükért kapták a kutatók és megfigyelést végző szakemberek, de a kitüntettek között volt az a szerzőpáros is, akik fél évszázada az első átfogó jellegű repülésmeteorológiai tankönyvet írták.
A legtekintélyesebb elismerésben, a Shenzl Guidó-díjban dr. Tänczer Tibor és dr. Tóth Pál részesült. Tänczer a műhold-meteorológia hazai használatának megalapozásáért és prognosztikai kutatások területén végzett munkájáért kapta többek között az elismerést. Tänczer 1957-től a balatoni viharjelző szolgálatnál dolgozott, majd irányította is éveken át ezt a szervezetet. A hatvanas évek közepén kezdett műholdmeteorológiával foglalkozni, s ő teremtette meg ennek hazai feltételeit, s később ő irányította a magyar szatellit-meteorológiai tevékenységet.
| ![]() |
Tóth Pál az időjárás-előrejelzés hatékonyságának növelése érdekében kifejtett eredményes tevékenységéért és oktatómunkájáért kapta a kitüntetést. Ő volt a Siófoki Viharjelző Obszervatórium első vezetője 1957-től, később pedig a Központi Előrejelző Intézet különböző vezető posztjait töltötte be. Az időjárási térképvetületek, a meteorológiai kódok elismert szakértője.
Különdíj egy új tankönyv szerzőpárosának
A szerdai eseményen nemcsak a környezetvédelmi miniszter adott át díjakat (Tänczer Tiboron és Tóh Pálon kívül még sokan másoknak). Antal Emánuel miniszteri biztos Fejesné Sándor Valériát és Wantuch Ferencet a „Repülésmeteorológia” című tankönyv megírásáért külön jutalomban részesítette. A hiánypótló mű pilóták és leendő pilóták számára íródott, de a téma iránt érdeklődő kutatók vagy akár laikusok is forgathatják a kötetet. Mint azt Fejesné Sándor Valéria a National Geographic Online-nak elmondta, az elmúlt fél évszázadban nem jelent meg Magyarországon ilyen átfogó repülésmeteorológiai tankönyv, korábban, csak részletmunkák – csak bizonyos témákat feldolgozó kiadványok – álltak a pilóták rendelkezésére.