Űrtörténelmi tett a NASA-tól

Naprendszeren túli bolygók fényét észlelte egy amerikai űrtávcső, és ezzel először mérte meg közvetlenül űreszköz egy csillag körül keringő planéták fénykibocsátását - jelentették be kedden az amerikai űrkutatási hivatal szakemberei.
Az űrtörténelmi tettet a NASA egyik űrteleszkópja, az infravörösben mérő Spitzer hajtotta végre.
Az űrtávcső egy tőlünk 150 fényévre és egy 500 fényévre található csillag Jupiter nagyságú bolygójának a fényét észlelte. Mérései szerint mindkét gázóriás igen forró, hőmérsékletük 727 Celsius-fok. A bolygók rendkívül közel keringenek csillagukhoz, kevesebb mint négy nap alatt kerülik meg azokat.
„A felfedezés lenyűgöző, hiszen most először láthattuk más világok izzásának a fényét” – fogalmazott David Charbonneau, a Massachusetts amerikai szövetségi államban lévő Cambridge városában létesített Harvard-Smithsonian asztrofizikai központ kutatója.
A csillagászok a kilencvenes évek közepe óta mostanáig mintegy 130 olyan bolygót fedeztek fel, amelyek különböző csillagok kísérői a világegyetemben. Közvetlenül azonban még egyiket sem látták.
Létüket eddig két módszerrel mutatták ki. Az egyiknek az a lényege, hogy a felfedezett bolygó nagyságát és tömegét az anyacsillaga pályamozgására gyakorolt hatása alapján számították ki. A másik eljárás pedig azon alapszik, hogy az adott planéta időnként elhalad napjának korongja előtt, és akkor annak fényének egy részét eltakarja, és ebből fényveszteségből, mintegy a csillag „pislogásából” lehet következtetni arra, hogy a vizsgálat alá vett távoli űrobjektumot bolygó, vagy bolygók veszik körül.
Az olyan forró égitestek, mint a most felfedezett bolygók azonban infrafényt bocsátanak ki, a NASA Spitzer űrtávcsöve pedig kifejezetten e fényeket érzékeli.
Az egyik bolygó hivatalos neve HD 209458b, de a szakemberek csak Osirisnek nevezik. 150 fényévre, a Pegasus csillagképben található. A másik bolygó hivatalos neve TRes-1, és a Földtől 500 fényévre, a Lyra csillagképben található.