Magyar hegymászó indul az Everest meghódítására oxigénpalack nélkül

Egy hét múlva, április 7-én indul az Everest expedícióra Klein Dávid, aki májusban a magyar magashegyi hegymászás történetében először oxigénpalack használata nélkül szeretné elérni a Föld legmagasabb, 8850 méteres csúcsát - hangzott el csütörtökön az expedíciót beharangozó sajtótájékoztatón.
Klein Dávid Henry Toddnak, a neves angol hegymászónak a meghívására egy úgynevezett nemzetközi kereskedelmi expedícióban független meghívottként vesz részt, s feladata szerint „agresszív nyomulással” kell motiválnia a fizetős „ügyfeleket”.
A magyar barátja felkészülését hetek óta segítő Joby Ogwyn amerikai hegymászó szerint eddig valamivel több mint ezren hódították meg a Mount Everestet, de csak keveseknek sikerült ezt oxigénpalack nélkül véghezvinniük. „Egészen más élmény oxigénpalack használata nélkül feljutni a csúcsra. Az oxigént főleg az extrém hideg miatt használjuk, mert az egy kicsit felmelegíti az embert, tisztábbá teszi a fejünket, s így előnyt biztosít az elemekkel szemben” – mondta Ogwyn.
Klein Dávid a sajtótájékoztatón elmondta, hogy visz ugyan magával oxigénpalackot, de azt vészhelyzet esetére tartogatja. Arra a kérdésre, hogy mit tesz, ha felér a csúcsra, s mennyi időt tölt ott, a hegymászó azt válaszolta, hogy rengeteg dolga lesz. Feltételezése szerint legfeljebb fél órát tölthet a Mount Everest csúcsán, s ezalatt meg kell terveznie a lefelé vezető utat, le kell fényképeznie a magyar zászlót, haza kell telefonálni és értesíteni kell a bázistábort is. „Remélem azonban, hogy lesz 5-10 percem eltöprengeni azon, hogy mit is jelent életemben ez a csúcs” – mondta Klein Dávid.