László, Sámson2022. június 27., hétfő
Föld

Újabb tizennyolc hónappal meghosszabbították a marsjárók működését

2005.04.06.Admin
National Geographic Magyarország

Újabb tizennyolc hónappal meghosszabbították a Marson már több mint egy éve kutató két önjáró, a Spirit és az Opportunity küldetését - jelentette be kedden az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.

Az új határidő 2006 szeptembere, mert mindkét szerkezet műszerei kitűnő állapotban vannak, és így minden remény megvan arra, hogy addig bírják erővel – jelentett be Ghassem Asrar, a hivatal főigazgató-helyettese.

A Spirit és az Opportunity már eddig is páratlan értékű tudományos munkát végzett: a vörös bolygó több helyszínén jutott annak a nyomára, hogy a Marsnak elegendő vízkészlete volt ahhoz, hogy kialakuljon a rajta az élet.

A Spirit tavaly január 4-én, ikertestvére, az Opportunity pedig három héttel később érte el épségben szomszédos bolygónkat. Alapküldetésük időtartamát három hónapban szabták meg, tehát ha egy évvel ezelőtt felhagynak a kutatással, a programot akkor is sikeresnek minősítették volna. Jelenleg 11 hónappal vannak túl ezen a határidőn, és ha az elkövetkező másfél évben is eredményesen folytatják barangolásukat a Marson, az az űrkutatás kiemelkedő bravúrja lesz.

A NASA kutatói közölték az is, hogy a kisebb gépkocsi nagyságú Mars-autókat a következő kutatási időszakban az eddigieknél is izgalmasabb feladatokkal bízzák meg.

Hozzászólások

A sziget, amelyet Európának hívnak

A sziget, amelyet Európának hívnak

Az Indiai-óceánon, a Madagaszkár és Afrika közt félúton található kis szárazulat neve Európa-sziget mindössze 6 kilométer átmérőjű.

A következő szuperkontinens

A következő szuperkontinens

Bolygónkon időről időre szuperkontinensekké állnak

Ilyen hatásai vannak a magas UV-sugárzásnak

Ilyen hatásai vannak a magas UV-sugárzásnak

Nem csak az emberi egészségre nézve jelent veszélyt az UV-sugárzás, de a növény- és állatvilágot, a műanyag és faanyagokat is károsítja - hívta fel a figyelmet cikkében a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál, az írást az MTI tette közzé.

Kanadában az év végétől betiltják az egyszer használatos műanyagokat

Kanadában az év végétől betiltják az egyszer használatos műanyagokat

A kanadai kormány betiltja a műanyag zacskók és polisztirol edények importját és gyártását ez év végétől, az exportjukat pedig 2025 végétől.

1549 zsák szeméttel kevesebb a Tisza-tavon

1549 zsák szeméttel kevesebb a Tisza-tavon

Rekordszámú résztvevővel, vidám hangulatban és rekord mennyiségű összegyűjtött hulladékkal zárult a III. Tisza-tavi PET Kupa.

National Geographic 2022. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket