Megkezdődött a Mount Everest újramérése
Húsz év után ismét kínai kutatócsoport méri a Mount Everestet, hogy teszteljék azokat az elméleteket, amelyek szerint a hegy évente egy centimétert nő.
Hat kutató, négy hegymászó és négy sherpa indult útnak Kínából, hogy húsz év után újramérjék a Mount Everest magasságát – adta hírül az Új Kína hírügynökség.
A Kína és Nepál határán lévő csúcsot 1850 körül mérték fel először, majd közel száz év múlva egy indiai kutatás 8848 méter magasságúnak találta a kiemelkedést. 1999-ben amerikai tudósok újramérték a csúcsot, és úgy találták, hogy az két méterrel nagyobb az indiai adatoknál. Az amerikaiak GPS-technológiát használtak, a módosított eredményt utóbb a National Geographic Society is megerősítette.
A kínaiak azonban nem fogadták el az amerikai mérést. Az ő elméletük szerint az elmúlt száz évben a hegy évente körülbelül egy centimétert nőtt, így becsléseik szerint a csúcs magassága egy méterrel kisebb az amerikai mérésnél, azaz 8849 méter.
Bármennyit mérnek is az amerikaiak, az indiaiak vagy a kínaiak, a csúcs mindenféleképpen emelkedni fog, ha a geológiai folyamatokat vesszük alapul. A Föld tektonikus lemezei ugyanis egymásnak ütközve egyre magasabbra gyűrik fel a Himaláját, így annak legkiemelkedőbb pontja is egyre növekszik majd. A teóriák szerint a Dekkán-pajzs (az indiai szubkontinenst alapját képező ősmasszívum) az ázsiai kontinensnek ütközve évente körülbelül egy centit emel a Mount Everesten.
A kínaiak vizsgálják a globális felmelegedésnek a hegyre és élővilágára gyakorolt hatásait is. Egyes számítások szerint 2050-re a Himalája gleccsereinek akár ötven százaléka is eltűnhet. A mostani Kína negyedik kutatóexpedíciója a hegyre, korábban 1959-ban, 1966-ban és 1975-ben végeztek itt méréseket.