Újra nagytakarítás a Mount Everesten
Tibeti hegymászók és önkéntesek a Mount Everest kínai oldalának megtisztítására készülnek.
Folytatódik a nagytakarítás a Mount Everesten, amelynek keretében a hegymászók és az önkéntesek az elmúlt nyolcvan év expedíciója által hátrahagyott, egyes becslések szerint 615 tonnányi szemét egy részét gyűjtik össze.
A takarítási kampány tavaly kezdődött, és 2008-ig, a pekingi olimpia kezdetéig tart, amikor is az olimpiai lángot a hegyre is felveszik. Az aktivisták évente hat hetet töltenek szemétgyűjtéssel. Tavaly 8 tonna szemetet gyűjtöttek össze az akció keretében.
A megdöbbentő mennyiségű szemét azzal magyarázható, hogy évről-évre egyre többen vállalkoznak a 8848 méter magasságú hegy meghódítására.
Míg 1921 és 1960 között csupán 15 Everest expedíció indult, ma már évente 20 ezren kísérlik meg a világ legmagasabb hegyének meghódítását. A hegymászók előszeretettel hagynak maguk után sátrakat, oxigénpalackokat, élelmiszeres zsákokat.
A pekingi olimpia szervezői úgy tervezik, hogy az olimpiai lángot az Everest déli oldalán viszik fel, majd valamikor a 2008-as év során az északi lejtőn hozzák le.