Majdnem száz százalék, hogy elveszett a napvitorlás

Az egyes földi megfigyelőállomásokon észlelt jelek aligha jelentik a szputnyikkal való kapcsolat meglétét. Majdnem száz százalékos bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy a berendezés elveszett – mondta a programot vezető szakértő az orosz hírügynökségnek szerdán délelőtt arra reagálva, hogy a kaliforniai Pasadenában bizonyos jelek elemzése alapján még reménykednek, hogy a napvitorlás valahol – bár a tervezett pályánál alacsonyabban – az űrben kering.

Az orosz rakétacsapatok űrfigyelő rendszere nem találta meg a műholdat. A tőlük származó értesülés szerint a napvitorlás „nincs keringési pályán”. „Több, mint valószínű, hogy elveszett” – mondta az űrfigyelő központban megkérdezett forrás az Interfax hírügynökségnek.

Hiba a második percben

, A négymillió dolláros, magánfinanszírozású amerikai-orosz űreszközt szerda hajnalban a Barents-tengeren egy orosz tengeralattjáróról indították, majd a startot követő 83. másodperben műszaki hiba következett be. A földi irányítás 45 perccel az indítás után elvesztette a rádiókapcsolatot a napvitorlással.

Néhány órával később az orosz fél azt közölte, hogy keresik a Cosmos-1-et és a Volna rakétát, és vizsgálatot indítanak a hiba okának a kiderítésére. Ezt követően amerikai kutatók viszont bejelentették, hogy valószínűleg a Cosmos-1 jeleit sikerült befogniuk, így a napvitorlás elképzelhető, hogy mégis Föld körüli pályára állt. Az oroszok legutóbbi bejelentésükkel ezt cáfolták.

Kísérleti fázisban

„A Cosmos-1 rövid távú, szerény küldetés, amelynek célja a koncepció és a technológia csiszolása” – nyilatkozta korábban az amerikai fél, a Planetary Society nevében Amir Alexander a BBC Online-nak. Az amerikai, az európai, a japán és az orosz űrhivataloknak is van napvitorlás programjuk, és mindegyikük jelezte érdeklődését a mostani kísérlet eredményei iránt.

Az eredeti tervek szerint a 100 kilogramm tömegű, oroszok által épített szerkezet 800 kilométer magasságban állt volna Föld körüli pályára. Ezt követően négy napig felvételeket készített volna bolygónkról, majd szétnyitott volna nyolc, alumínium borítású műanyag vitorláját, amelyek egy harminc méter átmérőjű kört képeztek volna körülötte. A sikeres művelet után az űreszköz heteken át 101 percenként megkerülte volna a Földet. A Cosmos-1 a fény által fokozatosan gyorsítva idővel egyre magasabbra jutott volna.

Ígéretes technológia

Jelenleg a napvitorlások elve az egyetlen technológia, amely valaha a távoli csillagokhoz repítheti az emberiséget. Nagy távolságok megtétele az univerzumban ugyanis igen sok üzemanyagot emészt fel, és meglehetősen hosszadalmas is, ha a hajókat az égitestek gravitációs parittyáját meglovagolva kívánják felgyorsítani. Régóta folynak ezért az univerzumban fellelhető hajtóerők felhasználását célzó kutatások.

A napfény vitorlákkal meghajtott járműveknek csak kilövésre lenne szükségük, üzemanyagot, meghajtóegységet nem kellene magukkal hordozniuk. A fény hatására folyamatos gyorsulásúak lennének. Sebességük természetesen jóval kisebb, mint ami a kémiai meghajtóval rendelkező rakétákkal elérhető, viszont rövid távon egyszerűbb megoldást kínálnak, hosszabb távolságok esetén pedig egy idő után a napfény folyamatos, konstans gyorsító hatásával elérhető a kívánt nagy sebesség.

Egyes elképzelések szerint földi telepítésű lézerekkel a járművek igen nagy távolságokban is irányíthatóak lennének, így utazási irányukat a napszél iránya sem befolyásolná feltétlenül.

Az oroszok 1991-ben és 2001-ben már megpróbáltak a világűrbe küldeni a Cosmos-1-hez hasonló szerkezeteket, de mindkétszer a hordozórakéta meghibásodása miatt nem sikerült pályára állítani a napvitorlásokat.