Második emberi missziójára készül a kínai űrkutatás
Pekingi hírek szerint Kína a második emberi űrrepülésére készül. A Shenzhou VI missziónak immár az időpontját is nyilvánosságra hozták: várhatóan október elején indulhat útnak a távol-keleti ország második asztronautája, pontosabban asztronautái.
Ezúttal ugyanis a program irányítói páros repülést terveznek, két kozmonautát küldenek az űrbe. Ők várhatóan öt vagy hat napig fognak a Föld körül keringeni. Minderről Sun Weigang, a Kínai Tudományos és Technológiai Vállalat űrkutatási részlegének igazgatója nyilatkozott a China Daily című lapnak.
Kína két évvel ezelőtt küldött embert a világűrbe. A távol-keleti ország lett a harmadik a Szovjetunió (illetve Oroszország) és az USA után, amely képes volt saját erejéből erre. 2003-ban a korábbi vadászpilóta, Yang Liwei tette meg a történelmi utat, 21 és fél órát töltött a Föld körül keringve a Shenzhou V fedélzetén. Végül Észak-Kína területén szállt Földre, s ezután óriási ünneplésben részesítették.
A BBC ugyanakkor megjegyzi, hogy a kínai űrprogram mindmáig titokban zajlik. Yang neve például csak röviddel a fellövés előtt került nyilvánosságra, és a többi 14 jelölt neve, akik a következő misszióra kiválasztottak között vannak, máig ismeretlen. Annyi bizonyosnak tűnik azonban, hogy mindannyian vadászpilóták.
A kínai remények szerint az ország öt éven belül képes lesz egy űrállomás létesítésére, és arra, hogy egy személyzet nélküli űrszondát juttasson a Holdra 2010-ig.