Szerda délután kezdődik a Discovery űrjavítása

A NASA amerikai űrügynökség helyi idő szerint kedd este közölte: bízik benne, hogy sikeres lesz a Discovery űrrepülőgép példa nélkül álló megjavítása.
A Discovery egyik űrhajósa szerdán kora reggel távolítja el az űrrepülőgép hasán a hőszigetelő csempék közötti tömítés két kidudorodását. “Pillanatnyilag nagyon bizakodó vagyok, hogy szerdán sikerül megoldani a tömítés problémáját” – közölte Wayne Hale, az űrrepülőgép-program igazgatóhelyettese a Houston közelében lévő Johnson űrkutatási központban tartott sajtótájékoztatón.
Hale közölte, hogy a mérnökök ismét foglalkoznak a pilótafülke egyik ablaka alatt a külső hőszigetelő burkolaton keletkezett szakadással, amelyet feltehetően egy törmelék becsapódása okozott. “Felkértem egy szakértő csoportot, hogy két napon belül értékelje a helyzetet” – közölte Wayne Hale, aki a Discovery repülését irányító bizottság vezetője is egyben. “Amikor megkapjuk a jelentésüket, valószínűleg ezt a problémát is meg tudjuk oldani, de célom, hogy erre csütörtökön sor kerüljön” – mondta Wayne Hale.
Hozzátette: elegendő idő lesz rá csütörtökön vagy pénteken, hogy újabb űrsétát hajtson végre a legénység egyik tagja, ha a NASA mérnökei úgy ítélik meg, hogy szükség van a javításra. A mérnökök azt igyekszenek megállapítani, milyen hatása lehet ennek az 52 centiméteres szakadásnak, amikor az űrrepülőgép visszatér a légkörbe. Wayne Hale szerint a NASA mérnökei meg vannak róla győződve, hogy nem fenyeget az űrkabin túlzott felmelegedésének a veszélye, ha a Discovery a légkörbe 20 ezer kilométer/órás sebességgel belépve elveszíti ezt a szigetelődarabot.
Űrjavítás
Stephen Robinsont közép-európai idő szerinti szerda 13 óra 30 perctől kezdődően a Nemzetközi Űrállomás (ISS) húsz méteres robotkarja – amelyet James Kelly kezel – az űrrepülőgép hasa alá helyezi. Robinson kézzel vagy kis fűrésszel eltávolítja a hőszigetelő csempék közötti tömítésen kialakult két, 2, 5 centimétert meghaladó kitüremkedést. A műveletet a robotkarra szerelt kamera követi, ennek segítségével tudja majd James Kelly és kolléganője, Wendy Laurence irányítani Robinsont, hogy ne ütközzön neki a hővédő csempéknek.
Bush telefonon köszönte meg a kockázatvállalást a legénységnek
George Bush amerikai elnök hétfőn telefonon köszönte meg a Discovery űrrepülőgép legénységének, hogy kockázatot vállalnak a világűr felfedezése érdekében. Az elnök a Fehér Ház Roosevelt szobájából beszélgetett a Discovery legénységével. Bush szerint köszönet illeti az űrhajósokat, amiért a bátorság ilyen nagyszerű példájával járnak elől, s az amerikai nép büszke rájuk. Külön köszöntötte a “japán, az ausztrál és orosz barátokat”. Eileen Collins űrhajóparancsnok azt mondta az elnöknek: élvezik, amit csinálnak, és hisznek küldetésükben. Mint fogalmazott, szeretné, ha mindenki tudná, hogy azok a lépések, amelyeket ők most tesznek, értékesek az űr meghódításában.