Koppány, Benedikta2024. október 08., kedd
Föld

Mi értelme van a Nemzetközi Űrállomás fenntartásának?

2005.08.15.Admin
National Geographic Magyarország

Sem tudományos, sem anyagi szempontból nem érdemes fenntartani a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomást (ISS) - erre a következtetésre jut internetes honlapján a The New York Times című lap, amely szerint az amerikai űrsiklóflottát sincs értelme csak az űrállomás miatt még öt évig üzemeltetni.

Az űrkutatási szakemberek csak azzal indokolják az elaggott űrrepülők további működtetését, hogy be kell fejezni a félig elkészült űrállomást. Egyébként ugyanis már csak egy küldetést kellene teljesíteni, a Hubble űrteleszkóp rendbehozatalát. A lap szerint erősen megkérdőjelezhető, milyen tudományos értéke van az átlagosan 400 kilométeres magasságban keringő ISS-nek.

Hozadékát össze sem lehet hasonlítani az űrbe telepített teleszkópokéval és a távoli bolygókat kutató űrszondákéval. Ha ma eltűnne az ISS, valószínűleg nem érné nagy veszteség a tudományt – írj a lap.

A minden idők legnagyobb nemzetközi tudományos és technikai vállalkozásaként indult ISS-en ma mindössze két űrhajós tartózkodik, ami a működtetéshez még éppen elegendő, a valódi tudományos kutatásokra viszont vajmi kevés. Az Egyesült Államok ennek ellenére több milliárd dollárt szándékozik költeni az űrállomás befejezésére, azért is, hogy teljesítse 15 nemzetközi partnerével szemben vállalt kötelezettségét.

A The New York Times szerint a szakértők egyetértenek: az előzetes számítások során szinte katasztrofális mértékben alulbecsülték a költségeket. Az ISS eddig 75-80 milliárd dollárba került. Még az amerikai űrhatóság, a NASA is elismeri, ennyi pénzt ma már senki sem áldozna erre a programra. Az ISS tervezett mérete és képességei jelentősen zsugorodtak a túlköltekezés miatt, az építés pedig lelassult és elakadt a Challenger és a Columbia tragédiáját követően. A tervek szerint 2010-ig, további űrrepülésekkel befejezhető az ISS.

Az emellett kardoskodók érvelése szerint őrültség lenne félbehagyni egy ekkora beruházást. Michael Griffin NASA-vezető szerint még 19-20 repülésre van szükség az űrállomás felépítéséhez. A New York-i lap úgy látja – és ez egyezik a The Wall Street Journal közelmúltbeli szerkesztőségi cikkében közölt véleménnyel -, hogy az ISS-re költendő összeg minimális megtérülést hozhat ahhoz képest, mintha azt új űrhajók kifejlesztésére, illetve a Hold-, és Mars-programra fordítanák. A lap számításai szerint az űrsiklóprogram azonnali leállítása mintegy 40 milliárd dolláros megtakarítást eredményezne.

Hozzászólások

Alkonyatkor kereshetjük az üstököst

Alkonyatkor kereshetjük az üstököst

Október 12-től az alkonyi égen figyelhető meg a C/2023 A3 (Tsuchinshan–ATLAS) üstökös.

Hóviharral érkezett a tavasz Dél-Afrikába

Hóviharral érkezett a tavasz Dél-Afrikába

A Maloti-Drakensberg-hegység az egyetlen, síelésre alkalmas terület Afrikában, ahol rendszeres a hó, most azonban jóval nagyobb területet borított be a váratlan csapadék.

Drámai mértékben zöldül az Antarktika

Drámai mértékben zöldül az Antarktika

A sarkvidék zöldebbé válása a melegedés folyamatára is visszahat és felgyorsítja az olvadást.

Ellátogattunk Arizona megkövesedett erdejébe

Ellátogattunk Arizona megkövesedett erdejébe

A Petrified Forest Nemzeti Parkban a kövek szinte beszélnek.

Megoldhatták a szibériai kráterek rejtélyét

Megoldhatták a szibériai kráterek rejtélyét

Több mint 10 éve bukkantak az első, a semmiből keletkezett hatalmas lyukra a Jamal-félszigeten.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket