A hurrikán megkímélte New Orleanst és Árpádhont

A helyi idő szerint kora délután már egyes erősségűre csökkent Katrina hurrikán óránként 30 kilométeres sebességgel halad észak felé Mississippi államban, miközben a légörvények 150 kilométeres óránkénti sebességet is elérnek.
Halei Barbour, Mississippi állam kormányzója hétfőn Gulfport kikötővárosban bejelentette, hogy a hatóságok szigorúan fellépnek az esetleges fosztogatókkal szemben. A kormányzó hozzátette, hogy az állam partvidéke súlyos károkat szenvedett és a part mentén vezető autóút „lényegében elpusztult”.
A parti területet helyenként három métert elérő árhullám öntötte el. Mississippi állam déli részét, valamint a szomszédos Alabamát közben újabb veszély, tornádók kialakulása fenyegeti az amerikai hurrikánközpont szerint.
A Katrina végül csak súrolta New Orleanst
A forgószél tetemes károkat okozott Louisiana államban és New Orleansban.
Miután a Katrina végigsöpört New Orleans-on, árvíz öntötte el központjának utcáit, a természeti csapás helyszínéről készült televíziós felvételeken összedőlt házakat látni. New Orleans túlnyomó része a tenger szintje alatt fekszik, így a forgószél nyomában keletkezett heves esőzés mintegy 60 centiméteres árral öntötte el a városrészt. A korábbi jóslatokkal ellentétben nem keletkezett házmagasságú árhullám, a Mississippi-folyó vízszintje azonban fenyegetően emelkedik: már a négy métert is eléri.
A Katrinát hétfőn előbb a hármas, majd kettes fokozatba minősítették vissza. A hurrikán előzőleg kitért keletre, szeme elhaladt New Orleans mellett. A hurrikán óránkénti 233 kilométeres sebességgel száguldva csapott le – akkor még a négyes fokozatba sorolva – New Orleans egyes részeire. A forgószél a háztetőket tépett le, fákat csavart ki, a nyomában fellépő heves esőzés a mennyezetig öntötte el az épületeket; megszűnt az áramszolgáltatás.
New Orleans félmilliós lakosságának nagy része már az elmúlt napokban távozott a városból. A város híres futballstadionjában, a Superdome-ban vasárnap mintegy kilencezren kerestek menedéket. A csarnokban helyi idő szerint hétfő hajnali ötkor kialudt a világítás, a generátorról működtetett pótvilágítás pedig csak arra képes, hogy homályos fényt teremtsen a csarnokban, és nem tudja ellátni a légkondicionálók áramszükségletét. Összesen 370 ezer ember maradt áram nélkül.
Legutóbb 1965-ben söpört végig a városon a mostanihoz hasonló heves hurrikán: akkor 74 ember halálát okozta a harmadik fokozatba sorolt Betsy. New Orleans Le Vieux Carré nevű óvárosa, a legidősebb és a legfestőibb városrész hétfő hajnalban sötétbe borult, mert a hurrikán tombolása lehetetlenné tette az áramszolgáltatást. A város teljesen kihaltnak tűnik, noha a kényszerevakuálás ellenére ezrek maradtak otthonaikban.
A Nemzeti Gárda szóvivője szerint hétfőn senki sem halt meg közvetlenül a természeti csapásban, de egy szociális otthonából történt kitelepítés során három idős ember életét vesztette. A gazdasági becslések szerint Katrina az eddigi a legnagyobb anyagi károkat okozza, azok közül a fogószelek közül, amelyek valaha is elérték az Egyesült Államokat. Az első szakértői felmérések rámutatnak: több mint 30 milliárd dollárt tesznek ki a károk, messze meghaladják az Andrew pusztítását, amely 1992-ben 26, 5 milliárd dolláros anyagi vesztességgel járt.
Az olaj-, a benzin-, a fűtőolaj- és a földgázárak rekordmagasságba szöktek. A Mexikói-öbölben bezárták az olajlétesítmények többségét, noha a térségből származik az amerikai olajkitermelés 40 és a földgázkitermelés 20 százaléka.
A hurrikán pusztítása miatt a washingtoni kormányzat fontolóra vette: a stratégiai olajkészletekhez nyúl, hogy enyhítsen a Mexikói-öbölben lévő, súlyos károkat szenvedett olajvállalatoknak – közölte hétfőn Scott McClellan fehérházi szóvivő. Később azonban Washington nyomatékosan hangoztatta, hogy egyelőre még túl korai lenne a készletek felszabadítása.
A hurrikán megkímélte Árpádhont is
Az egyik helybeli lakos tájékoztatása szerint nagyobb károk nélkül vonult át a kettes erősségűre szelídült Katrina hurrikán az Árpádhonként ismért louisianai magyar településen, melyet jó száz éve alapítottak a magyarországi bevándorlók.
Jim (Király) King, a helyi magyar kulturális egyesület elnöke telefonon az MTI-nek elmondta: a New Orleanstól száz kilométerre északnyugatra fekvő, közel ezer lakosú településen ugyan megszakadt az áramszolgáltatás, de a telefonvonalak továbbra is élnek. Bár a településen az öregek még értenek magyarul, nagyon kevesen beszélik jól a nyelvet.