Negyvenezernél is több áldozat Pakisztánban

Hétfő hajnalra tovább növekedett a halálos áldozatok száma Pakisztánban, a súlyos földrengés nyomán. A pakisztáni elnök szóvivője, Saukat Szultan szerint országában több mint negyvenezer ember vesztette életét a szombati földrengés következtében.
Közülük mintegy húszezren Kasmír tartományban estek áldozatul a természeti csapásnak. Ugyancsak meghaladja a negyvenezret a sebesültek száma. Becslések szerint a térségben emberek milliói váltak hajléktalanná.
A hatóságok szerint égetően szükség van élelmiszerre, ivóvízre, gyógyszerekre, illetve kötszerekre, továbbá sátrakra és takarókra. Pervez Musarraf pakisztáni elnök ismét segélyszállítmányokat kért a nemzetközi közösségtől.
A legnagyobb rombolást Kasmír pakisztáni ellenőrzésű részén okozta a pusztító erejű földrengés: a tartományban csaknem húszezer halottat és mintegy negyvenezer sebesültet számoltak össze. Kasmír tartománnyal és közigazgatási székhelyével, a 125 ezer lakosú Muzzafarábáddal gyakorlatilag megszűnt minden összeköttetés.
A pakisztáni Kasmír 2, 4 milliós lakosságának több mint felét súlyosan érintette az elemi csapás. Pervez Musarraf államfő vasárnap nemzeti tragédiáról beszélt, amit szóvivője később azzal toldott meg, hogy az ország történetében még soha nem volt ilyen méretű katasztrófa. A dél-ázsiai országban háromnapos nemzeti gyászt hirdettek.
Magyarországról az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Speciális Mentők, valamint a Főnix Speciális Mentők küldenek keresőkutyás kutató-mentő csoportokat a pakisztáni földrengés helyszínére.