Kelet-Európa sokkal gyorsabban melegszik, mint Nyugat

Az üvegházhatást keltő gázok által okozott hőmérsékletemelkedés növeli a páratartalmat – ezt régóta tudják a tudósok. A páratartalom-emelkedés viszont újra csak növeli a hőmérsékletet – ami szintén nem újdonság. Ez a folyamat az emberiség és a földi élővilág számára ördögi kör. Mindez ugyanis fokozza a kibocsátott széndioxid hatását is – írják a kutatók a Geophysical Research Letters című szaklapban.

A kutatásban résztvevők felhasználták a tudományos központokban keletkezett eddigi információkat, elméleteket, és ezeket összevetették a meteorológiai állomások megfigyeléseivel. Elsősorban a hőmérséklet, a páratartalom és a hosszúhullámú sugárzás összefüggéseit vizsgálták.

A hosszúhullámú sugárzás szerepe

A hosszú hullámú kisugárzás rendkívül fontos szerepet játszik a Föld felmelegedésében. A Föld energiaháztartását (legalábbis a felszínen) ugyanis a napsugárzás határozza meg. A Nap közvetlenül nem igazán melegíti fel a levegőt rövidhullámú sugaraival. A talajra érkező napenergiát azonban a Föld felszíne hosszúhullámú radiáció révén adja ki magából. Ez a hosszúhullámú sugárzás viszont már döntő fontosságú a levegő felmelegítésében is. Ennek a „módosított” sugárzásnak a legnagyobb részét ugyanis a levegő vízgőz-, metán- és széndioxid molekulái nyelik el, hővé alakítják és visszasugározzák bolygónkra, annak felszínére. (Ez történik „kicsiben” egyébként az üvegházakban is. Az üveg többé-kevésbé átengedi a rövidhullámokat, visszaveri azonban a hosszúakat.)

Ez tehát a dolgok „normális” körforgása. De mit mutat az utóbbi évek gyakorlata? A kutatók most azt figyelték meg, hogy az 1995 és 2002 között a Földre (pontosabban Európára) visszavert hosszúhullámú-sugárzás növekedett, annak ellenére, hogy a napsugárzás nem fokozódott. Minderről Rolf Philipona, a svájci Davosban működő Sugárzási Világközpont (World Radiation Center, WRC) kutatásvezetője számolt be a BBC szerint.

Keleten jobban melegszik az idő

A kutatók annak ellenére tapasztalták a szokatlan jelenséget, hogy a zavaró tényezőket igyekeztek kiszűrni. Vagyis figyelembe vették, hogy a növekvő felszíni hőmérséklet eleve növekvő hosszúhullámú sugármennyiséget bocsát ki, és még így is a vártnál nagyobb volt a levegőből visszaverődő radiáció növekedése, mint arra eredetileg számítottak.

A tudósok megnézték, hogy a széndioxid koncentrációjának emelkedése járult-e hozzá ehhez a jelenséghez, de végül rájöttek arra, hogy inkább a vízpára szerepe a döntő. A víznek tulajdonítható a megfigyelt hőmérsékletváltozás – és ez emelkedést jelent! – 70 százaléka.

Ugyanakkor érdekes és furcsa regionális eltérések mutathatók ki a hőmérséklet és a vízpáratartalom megváltozásában. Kelet-Európában például olyan drasztikus felmelegedést észleltek a kutatók 1995 és 2002 között, ami évtizedenkénti 2 Celsius fokos hőmérsékletemelkedésnek felelne meg. Ez figyelemreméltóan nagy különbség a nyugati területekhez képest.

Az új tanulmány szerint ez elsősorban a páratartalomnak köszönhető eltérés. Pontosabban a régiók páratartalmának különbségében rejlik a magyarázat. Keleten ugyanis sokkal gyorsabban nőtt a páratartalom, mint Nyugaton, ahol például a száraz Ibériai-félsziget miatt a párolgás korlátozott mértékű.

A vízpára koncentrációja nem az embertől függ

A széndioxid, a metán és a nitrogén-oxidok kibocsátása nagyban hozzájárul a globális felmelegedéshez, és míg ezek kibocsátása főleg az emberi tevékenységnek köszönhető, addig a vízpára a Föld felszínének és légkörének természetes felmelegedésében játszik régóta szerepet, méghozzá emberi beavatkozás e téren nemigen tapasztalható. Éppen ezért a nemzetközi tanácskozásokon sem foglalkoznak különösebben a vízzel, a páratartalommal, ami a most közzétett tanulmány szerzői szerint pedig igen fontos kérdés.

A kutatók egyébként már régóta foglalkoznak a vízgőz, illetve a vízpára szerepével a globális felmelegedésben, és erre számos modellt is kidolgoztak. A kérdés csupán csak az, hogy ezeket a számításokat mennyire veszik figyelembe döntéshozók – tehetnénk mindehhez hozzá.

Rolf Philipona szerint kutatásaik elsősorban a regionális eltérések kezelésében jelenthetnek előrelépést. Eddig ugyanis a globális felmelegedés területenként változó megjelenését kevésbé tartották fontosnak. Egyes helyeken a vízgőz fokozhatja a felmelegedést, beindíthatja a hőmérsékletemelkedés ördögi körét (amelyről korábban már szóltunk), máshol viszont, az egyébként is száraz helyeken további aszályokhoz vezethet.