A Föld legrégebbi és legszárazabb sivatagja

„Ha itt táborozik, pár nap után biztosan fel fog tűnni, hogy még legyek vagy más rovarok sem élnek ebben a sivatagban, mivel számukra sincs táplálék” – nyilatkozta Dunai Tibor a BBC-nek.

A magyar tudós, aki a világ legszárazabb sivatagában felméréseket végző skót kutatócsoport vezetője, csak részben öregbíti a magyar tudomány hírnevét, hiszen tudását sok társához hasonlóan itthon nem igazán tudta kamatoztatni. Az Edinburgh-i Egyetemen azonban annál inkább, így jelenleg egy kutatócsoport vezetőjeként próbálja meg feltárni az Atacama sivatag titkát.

120 ezer éve csapadék nélkül

A BBC beszámolója szerint nem is sikertelenül: Dunaiék ugyanis mostani kutatásuk során rájöttek, hogy minden eddigi feltételezést felülmúlva, a sivatag egyes részei immár legalább 120 ezer éve nem láttak csapadékot. Az eredményre egy különleges technikai eljárás segítségével derült fény: a sivatag felszínén lerakódott üledékes rétegek változását vizsgálva jutottak arra az eredményre, hogy maga a sivatag hozzávetőleg 20 millió éves lehet, ám egyes pontjain már több mint százezer éve nem esett eső.

Normális esetben ilyen régi lerakódást semmiféleképpen sem lehetne találni a felszínen, hiszen azt az eső már rég elmosta volna. Az Atacama-sivatagban azonban utóbbi 20 millió évben minimális mennyiségű csapadék esett. Az egyetlen lehetőség arra nézve, hogy valamilyen formában nedvesség kerüljön a két oldalról hegyekkel körbezárt sivatagba, a köd.

Ködfogókkal a szárazság ellen

És valóban: a sivatag oázisaiban élő őslakosok egy kanadai fejlesztőcég ügyes eszközének köszönhetően immáron akár öntözni is tudják növényeiket a világ legszárazabb sivatagának kellős közepén. Az év nagy részében a köd gyakori jelenség az Atacama-sivatagban, így egyszerű ködfogóval csapadékhoz lehet jutni. A ködfogó nem más, mint egy igen sűrű szövésű háló, melyet függőlegesen állítanak fel a ködképződés pontjain, alá tesznek egy csatornát, és gyakorlatilag a hálón kicsapódó vizet elvezetik az oázisig.

Az egyszerű, ám igen hasznos technika segítségével Chungungo falu lakosai akár napi 10 ezer liter vízhez is hozzájuthatnak, amely nemcsak a tisztálkodáshoz és az étkezéshez elég, de még kertjeik locsolására is futja belőle. A ködfogó nagy segítség a sivatag lakóinak: sokáig ugyanis kamionnal hordták a vizet a faluba, ami nemcsak költséges volt, de kiszámíthatatlanságot, folyamatos létbizonytalanságot is jelentett.

Különös mellékhatások

Dunai szerint a hihetetlen szárazságnak furcsa „mellékhatásai” lehettek: állítása szerint ugyanis a szaknyelvben csak abszolút sivatagként emlegetett Atacama-sivatag nagyban hozzájárulhatott például ahhoz, hogy az Andok hegyei elérik a hatezer méteres magasságot. Ha beigazolódnak feltevéseik, akkor a sivatagi szárazság és a magas hegység valóban különleges kapcsolatára derülhet fény. Dunai elmélete szerint a sivatagból csak igen csekély mennyiségű porréteg kerül a hegyeken át az óceánba, aminek következtében a part mentén egymásnak feszülő tektonikai lemezrétegek közé nem kerül megfelelő mennyiségű „kenőanyag”.

A mozgást csillapító kenőréteg híján viszont az egymásnak feszülő rétegek is könnyebben indulnak mozgásnak, ami viszont gyakori földrengésekhez és nagyobb lemezmozgásokhoz is vezethet. A sivatag maga viszont a kutatócsoport vezetője szerint éppen a nagy lemezmozgásoknak köszönheti létét: kialakulása arra az időre tehető, amikor az őskontinens, a Pangea lassú feldarabolódásával a mai Dél-Amerika partjai mentén létrejött az óceán. Az óceán hideg vize akadályozza ugyanis nagyrészt az Atacama sivatagban a csapadékképződést.

Hómentes csúcsok

Az Antarktisz hiperszáraz régióinál (10 millió év), valamint az afrikai namíbiai sivatagnál (5 millió év) is jóval idősebb Atacama-sivatag mentén még egy furcsa jelenségre figyeltek fel kutatók: a sivatagot körbefogó hegyek ormait ugyanis sok helyen még 6000 méter magasságban sem fedi hóréteg. A gleccsermentes hegyekben mindazonáltal természetesen roppant hideg uralkodik, így a permafrost talaj jellemző itt is.

További érdekesség, hogy a szinte élet nélküli sivatag igen gazdag nátriumnitrátban és vörösrézben, sőt egyes területein még ezüstöt is felfedeztek, amelyért a 19. században igen komoly harcok folytak. A sivatag talaját több kutatás során próbálták meg az elmúlt években feltérképezni, többek között a Marsra küldött robotokat is tesztelték itt. Jelenleg szintén pásztázza egy különleges robot (Zoe) a sivatagot az Élet az Atacamában (Life in the Atacama) projekt keretében, melynek célja annak felkutatása, hogy valóban teljességgel élet nélküli-e a sivatag.