Kornélia, Kunigunda, Frigyes2024. március 03., vasárnap
Föld

Pontos mérések a Naprendszer tizedik bolygójáról

2006.02.03.Admin
National Geographic Magyarország

Német kutatók kombinált számítások alapján rámutattak, hogy a tavaly nyáron felfedezett tizedik bolygó átmérője mintegy 700 kilométerrel nagyobb, mint a Plútóé.

A német Max-Planck Intézet és a bonni egyetem csillagászaiból álló kutatócsoport alátámasztotta azt a hipotézist, hogy a Naprendszernek 10 bolygója van. A termikus sugárzás mérésével sikerült megállapítani, hogy a 2005 nyarán felfedezett, UB313 vagy Xena névre keresztelt bolygó átmérője 3.000 kilométer, vagyis közel 700 kilométerrel nagyobb, mint a Plútóé – áll a Max-Planck Intézet közleményében.

A Xenia a Naprendszerben eddig felfedezett legtávolabbi bolygó, és háromszor olyan messze van a Naptól, mint a Plútó. A Napot 560 földi év alatt kerüli meg, és mintegy 14, 5 milliárd kilométerre van a Földtől. A felfedezésekor a kutatók feltételezték, hogy mérete legalább akkora, mint a Plútóé, de pontos mérésre mostanáig nem volt lehetőség.

A német kutatócsoport hőkisugárzásból és a fényességből levezetett kombinált számítások alapján jutott a végső adatokhoz. „Az ismeretek fényében egyre nehezebb lesz a Plútót bolygónak nevezni, miközben az UB313-tól megtagadjuk ezt a nevet.” – tette hozzá Frank Bertoldi, a kutatócsoport tagja.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Azonosították a Naprendszer tizedik bolygóját
  • Újra kell értelmezni a bolygók fogalmát Naprendszerünkben
  • Holdja is van a tizedik bolygónak

  • Kilyukadt felhők

    Kilyukadt felhők

    Egy igen látványos felhőforma, vagyis inkább a felhő hiányának formája a lyukfelhő, amelyet gyakran öveznek összeesküvés-elméletek – a valóság azonban sokkal hétköznapibb, ám legalább olyan izgalmas.

    Szélerőmű vagy naperőmű?

    Szélerőmű vagy naperőmű?

    A földhasználat szempontjából vizsgálva, egységnyi energiára és területre vetítve a napelemeknek akár 60-120-szor nagyobb a földterületigényük, mint a szélerőműveknek – többek között ezért is volna kulcsfontosságú a szélenergia kihasználása hazánkban a  fotovoltaikus termelés mellett.

    Gyarapodott az Uránusz és a Neptunusz családja

    Gyarapodott az Uránusz és a Neptunusz családja

    Egy Uránusz- és két Neptunusz-holdat sikerült felfedezni, az Uránusz esetében 20 éve nem volt példa ilyenre.

    Neutroncsillagot találtak egy szupernóva maradványában

    Neutroncsillagot találtak egy szupernóva maradványában

    A James Webb-űrteleszkóp – most először – sikeresen észlelte, az elméletek szerint, a szupernóva-robbanásban létrejövő neutroncsillagot.

    Eljött az idő, hogy a szennyezők fizessenek!

    Eljött az idő, hogy a szennyezők fizessenek!

    Rendszerszintű hiányosságok miatt termelünk és használunk fel egyre több műanyagot, s így egyre több műanyag kerül ki tengeri, szárazföldi és édesvízi élőhelyekre – derül ki az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete, az EASAC a legújabb kutatásokat összefoglaló kommentárjából. Az európai tudományos szervezetnek a Magyar Tudományos Akadémia is tagja - a hírt az mta.hu tette közzé.

    National Geographic 2024. februári címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    16 500 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket