Óriási vegyianyag-koncentráció a kínai Szunghua folyóban

Orosz kutatóknak az elmúlt két hónapban végzett vizsgálata szerint a cellulóz- és a papírgyártás melléktermékeként keletkező klórfenol koncentrációja ötvenszer magasabb a megengedettnél a kínai Szunghua (Songhua) folyóban.
Viktor Bardjuk, a habarovszki terület környezetvédelmi hivatalának vezetője az NTV orosz tévéállomásnak nyilatkozva elmondta, hogy a folyóból februárban és márciusban vett vízmintákban a vas, cink, nikkel, higany, valamint rákkeltő szénhidrogének magas koncentrációját mutatták ki.
Orosz tudósok azóta követik figyelemmel az Amur folyót tápláló Szunghuát (orosz nevén Szungarit), hogy tavaly november 13-án a kínai Csilin város olajfinomító üzemében történt robbanás nyomán mintegy száz tonnányi benzol, nitrobenzol és egyéb mérgező anyag került a folyóba. A szennyezés veszélybe sodorta több település ivóvízkészletét.
A száz kilométer hosszúságú benzolszőnyeg december elején beleömlött az orosz-kínai határfolyamba, az Amurba, majd nem sokkal később elérte Habarovszkot. A mérgező anyagok koncentrációja nagy mértékben csökkent, mire a szennyeződés elérte az orosz vizeket.
Környezetvédők arra figyelmeztettek, hogy a tavaszi olvadással a szennyeződés koncentrációja növekedhet, de kínai és orosz tisztviselők nemrégiben kizárták ennek lehetőségét. A kínai környezetvédelmi hivatal múlt heti tájékoztatása szerint a Szunghuán történt súlyos környezetszennyezés felszámolása 1, 2 milliárd dollárba kerül majd.