Timót, Ferenc2021. január 24., vasárnap
Föld

A hiba ellenére útnak indíthatják ma a Discoveryt

2006.07.04.Admin
National Geographic Magyarország

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) illetékesei úgy döntöttek, hogy megpróbálják útnak indítani kedden a Discoveryt a külső üzemanyagtartály szigetelőhab-burkán felfedezett hiba ellenére is.

Az amerikai űrsikló indításának harmadik kísérletét helyi idő szerint 14 óra 38 percre (közép-európai idő szerint 20 óra 38 percre) tűzték ki. “Folytatjuk a visszaszámlálást” – közölte Bill Gerstenmaier, a NASA társigazgatója, hozzátéve, hogy a szigetelőhab-burkon talált rés minimális, az alapos vizsgálatok szerint nem veszélyezteti a repülést.

Az indítóállásban startra várakozó űrrepülőgép külső üzemanyagtartályának szigetelőhab-burkán hétfőn rutinellenőrzés közben fedeztek fel egy 12, 7 centiméter hosszú rést, és ezért kétségessé vált, hogy startengedélyt kap-e az űreszköz.

A Discoveryt a tervek szerint szombat este kellett volna elindítani a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A kedvezőtlen időjárás viszonyok miatt szombaton 24 órával elhalasztották a kilövést, majd másnap is ugyanilyen megfontolásokból keddre tűzték ki az indítást.

Az indítási ablak július 19-ig lesz nyitva, vagyis ez idő alatt kell elindulnia a floridai Cape Canaveralon lévő Kennedy űrközpontból héttagú legénységével az űrsiklónak.
..

Hozzászólások

Kiderült, mi volt a probléma az új amerikai megarakétával

Kiderült, mi volt a probléma az új amerikai megarakétával

A hidraulikus rendszer hibája okozta az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) új, az SLS (Space Launch System) hordozórakéta tesztjének sikertelenségét.

Ez a Mediterráneum legöregebb ismert korallzátonya

Ez a Mediterráneum legöregebb ismert korallzátonya

Korallzátonyok nemcsak a trópusokon, hanem a jóval hűvösebb tengerekben is létrejöhetnek, így a Földközi-tengerben is.

Az emberiség magára hagyja a legsérülékenyebb országokat

Az emberiség magára hagyja a legsérülékenyebb országokat

Nem teszünk semmit annak érdekében, hogy megóvjuk a klímaváltozás által leginkább fenyegetett területeket.

Az Alpok átalakulása a klímaváltozás tükrében

Az Alpok átalakulása a klímaváltozás tükrében

Az első hó szeptemberben takarta be Tirol erdeit, két alpesi zerge szökkent elém, amint felfelé haladtam.

Leállt az InSight űrszonda robotvakondja a Marson

Leállt az InSight űrszonda robotvakondja a Marson

Két év után nem fúr tovább, mivel a műszer nem volt képes tovább hatolni a talajban, hogy mérje a vörös bolygó hőmérsékletét - olvasható az MTI hírei között a NASA közleménye.

National Geographic 2021. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket