A korábban véltnél kétszer idősebb az Ibériai-félsziget

Az Ibériai-félsziget kétszer annyi idős, mint ahogy eddig gondolták: a korábban ott talált legöregebb kőzet nem volt több 600 millió évesnél, most viszont Galícia tartományban az Ortegal-foknál 1160 millió éves fekete gránitot fedeztek fel a geológusok.
A gránit egy tektonikus egység része, amely 500 méter vastag és 20 kilométer hosszú. A kőzet olyan régi, hogy már akkor is létezett, amikor megjelentek a Földön az első egysejtűek, a földi atmoszférában még alig volt oxigén, a Nap a mainál 10 százalékkal kevesebb fényt adott, az év pedig 500 napból állt – számol be róla az El País spanyol napilap.
A kőzetből másfél évvel ezelőtt vettek mintát, elemzését a londoni természettudományi múzeum végezte. A felfedezés lehetővé teszi a kontinensek mozgásának, változásának nyomon követését. Az elmúlt négymilliárd év alatt a kontinensek hol egybetömörültek, hol darabokra szakadtak.
A galíciai fekete gránit 1300 millió évvel ezelőtt a mai földrajzi paraméterek szerint valahol a Japán-tengerben állhatott, 350 millió évvel ezelőtt pedig Pangeának, az egyetlen kontinensnek volt a része. A kőzet 200 millió évvel ezelőttig mindig nagy mélységben volt: ekkor szakadt darabokra a Pangea, és egy 700 méteres meredek parton került felszínre a gránit, amely most az Ortegal-fok. A felfedezésről a Journal of The Geological Society szaklap számolt be.
…