Taksony, Ilma, Filoména2020. november 29., vasárnap
Föld

Közvetlen bizonyítékot találtak a sötét anyag létére

2006.08.23.Admin
National Geographic Magyarország

A sötét anyag az Univerzum egy ötödét teszi ki, mintegy négyszer annyit, mint a „normális” vagyis látható anyag. Amerikai asztrofizikusoknak most sikerült először kimutatniuk az eddig rejtélyes sötét anyagot.

A Hubble űrtávcső és a Chandra röntgentartományban mérő űrteleszkóp, valamint földi telepítésű óriásteleszkópok felvételei alapján egy százmillió éve történt galaxishalmaz-ütközés alapján mutatták ki, hogy a sötét anyag elkülönül a látható anyagtól, vagyis első alkalommal vált láthatóvá gázok és forró plazma formájában a sötét anyag, amely eddig csak elméletben létezett.

Már a harmincas évek óta köztudott, hogy a Világegyetem nem csak a teleszkópon keresztül látható égitestekből és anyagból áll, viszont eddig csak közvetett bizonyíték állt a tudósok rendelkezésére. Felfigyeltek ugyanis arra, hogy a galaxisok – így a mi csillaghalmazunk, a Tejút is – gyorsabban örvénylenek maguk körül, mint azt ismert tömegük lehetővé tenné. A Világegyetem nem létezhetne a mai formájában, amennyiben csak a látható anyagból állna; akkor ugyanis a galaxisok szétsodródnának, mivel csak a látható anyagok gravitációja nem lenne elegendő a forgó rendszer egybetartására. Ebből következtettek arra, hogy valami titokzatos gravitációs erő gyorsítja fel a csillaghalmazok mozgását, s ezt nevezték el sötét anyagnak.

A látható és mérhető anyag a jelenlegi elmélet szerint csak egy jóval nagyobb, rejtélyes rendszer „koronáját” képezi. A galaxishalmaz közepén lévő sötét anyag kiterjedése az Univerzum 75 százalékát teszi ki, és a Világegyetem tömegének mintegy húsz százalékát adja.

„Eddig igen kínos volt a tudósok számára, ha olyan titokzatos anyag létéről kellett bizonyítékkal szolgálniuk, amit valójában senki nem látott, és nem tudott mérni” –mondta Douglas Clowe, az arizonai egyetem kutatója, akinek a vezetésével működő kutatócsoport most először talált közvetlen bizonyítékot a sötét anyag létére.

Egy gigantikus kozmikus robbanás során különült el a sötét anyag

„Egy gigantikus kozmikus karambol következtében, amely a kb. 14 milliárd éve bekövetkezett ősrobbanás óta az eddig ismert leghevesebb volt, megindult a látható és a sötét anyag szétáramlása” –nyilatkozta a hírügynökségeknek a kutatásban résztvevő Maxim Markevitch, a cambridgei Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics munkatársa.

A kutatócsoport több mint száz órán keresztül vizsgálta a Chandra –űrteleszkóppal az 1E0657-56 nevű galaxishalmazt, amely egy több százmillió fokos hőmérsékletű, puskagolyó formájú gázfelhőt ölel fel. A röntgenképek alapján a tudósok kimutatták, hogy a különleges formát egy szél idézi elő, amely a nagy galaxishalmaz egy kisebbel való találkozása határán, a sebességkülönbség miatt képződik.

Valószínűleg az egykori két galaxishalmaz összeütközésekor is felpörgött gáz, ami egy, a légellenálláshoz hasonló erő hatására lefékeződött. A két halmazban lévő sötét anyag viszont nem lassult le, mivel nem lépett kölcsönhatásba a gázzal. A kutatók szerint ezért tudott a két anyag, vagyis a látható és a sötét az ütközés után szétválni.

 ... a sötét anyag nem fékeződik le

… a sötét anyag nem fékeződik le

Nem dőlt meg a gravitácós törvény

„Ez az első közvetlen bizonyíték a sötét anyag létezésére. Habár létezik olyan elmélet is, amely kiküszöböli a sötét anyag létét; eszerint ugyanis a gravitációs erő a kozmikus távolságokban erősebben hat, mint kis távolságban. Viszont az 1E0657-56 galaxishalmazban lejátszódó folyamatokat ezzel az elmélettel nem lehet magyarázni” – hangsúlyozta Clowe.

„Korábban minden kozmológiai modellt arra alapoztak, hogy gravitációs erő kozmikus léptékben is ugyanúgy hat, mint földi körülmények között. A gravitáció méréséhez eddig a legnagyobb lépték a Naprendszer volt. Az általunk vizsgált galaxishalmazok viszont egymilliárdszorosai ennek a méretnek, és a gravitációs erő ugyanúgy hat, mint ahogy Einstein és Newton egykor leírták” – tette hozzá Clowe.

Független kutatók is hangsúlyozták a felfedezés fontosságát. Thomas Janka, a Max-Planck-Institut für Astrophysik kutatója a Spiegel Online-nak elmondta, hogy igen fontos eredményről van szó, hiszen közvetlen bizonyítékot találtak a sötét anyagra, anélkül, hogy új gravitációról szóló elméletet kellett volna kidolgozni. „Az eddig tudományosan alátámasztott gravitáció elmélet felrúgása sokkal radikálisabb lépés lenne, mint a sötét anyag létében való hit, amelyre csak elméleti magyarázatok vannak”.

 ... a sötét anyag különválik a gázoktól.

… a sötét anyag különválik a gázoktól.

Viszont továbbra is nyitott kérdés marad, hogy miből is áll a sötét anyag, hiszen ennek közvetlen megfigyelésére továbbra sincs mód; de a kutatócsoport által az “Astrophysical Journal Letters” című szaklapban közzétett tanulmány szerint, talán hamarosan erre is sor kerül.

Hozzászólások

A vándorló fajok rövidebb ideig élnek

A vándorló fajok rövidebb ideig élnek

A vándorló madár- és emlősfajoknak rövidebb az élettartamuk, mint „otthonülő" társaiknak, ám ezt azzal kompenzálják, hogy ez alatt a rövid idő alatt sok utódot hoznak világra - tette közzé a hírt az MTI.

Már a Csomolungma sincs biztonságban a mikroműanyagoktól

Már a Csomolungma sincs biztonságban a mikroműanyagoktól

Ennél magasabban még nem mutatták ki a szennyezést.

A Föld hűtésével menthetjük meg a bolygót?

A Föld hűtésével menthetjük meg a bolygót?

Korábban több szakértő is felvetette, hogy légköri mérnöki beavatkozással győzhetnénk le a klímaváltozást.

Egyre nagyobb veszélyt jelent a tengeri állatokra a műanyag

Egyre nagyobb veszélyt jelent a tengeri állatokra a műanyag

Nagy fenyegetést jelent a veszélyeztetett tengeri emlősökre és teknősökre az Egyesült Államok körüli vizek műanyag-szennyezettsége - olvasható az MTI hírei között.

A klímaváltozással újabb betegségek érik el a vadvilágot

A klímaváltozással újabb betegségek érik el a vadvilágot

A vadvilágot érintő, paraziták által hordozott betegségek egyre északabbra fognak terjedni a bolygó melegedésével egy új tanulmány szerint - tette közzé az MTI.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket