Szeptember 6-án lehetséges az Atlantis űrsikló indítása

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA kedden közölte: szeptember 6. a legkorábbi időpont, amikor újból megkísérelhetik a Atlantis űrsikló indítását a Nemzetközi Űrállomásra.
A NASA eredetileg vasárnapra tervezte a felszállást, amelyet először az indítóállásba csapódott villám, majd az Ernesto trópusi vihar közeledése miatt halasztottak el. A NASA kedden döntött úgy, visszaküldi az indítóállásba az Atlantis űrrepülőgépet, miután a meggyengült Ernesto trópusi vihar már nem jelent veszélyt a járműre nézve.
Az Atlantist néhány órával korábban kezdték el az indítóállásról bevontatni a floridai Kennedy Űrközpont hangárjába, mivel az illetékesek akkor úgy ítélték meg, hogy a közeledő Ernesto kárt tehet a járműben. A hivatal szabályzata szerint űrrepülőgépet nem szabad óránként 72 kilométeresnél nagyobb sebességű szélnek kitenni az indítóálláson.
A hivatal még szeptember 7-e előtt végre akarta hajtani az indítást, mert utána már zavarhatja azokat az orosz terveket, amelyek szerint két főnyi személyzettel és egy űrturistával felbocsátanak egy Szojuz űrhajót a Föld körül keringő űrlaboratóriumhoz. A két jármű ugyanis együtt „közlekedési dugót” okozhat az űrállomáson.
Az Atlantis személyzete a tervek szerint folytatja majd a Nemzetközi Űrállomás (ISS) építését.
..