Történelmi felvétel az Uránuszról

Az alábbi felvételt, amelyet a NASA a napokban hozott nyilvánosságra, a Hubble űrteleszkóp július 26-án készítette. A kép nem csak azért számít ritkaságnak, mert rendkívül éles, hanem azért is, mert egy napfogyatkozást is megörökített. Ilyen jelenségre közel fél évszázadot kell várni az Uránuszon.

A felvételen jól látszik, hogy árnyék vonul végig a gázóriáson. Az árnyék kiváltója az Uránusz Ariel nevű holdja. Mivel a bolygó egy gázóriás, a hold árnyéka csak a gázréteg felső részét érintette.

Az Uránusz a hetedik bolygó a Naprendszerben, a Szaturnusz és a Neptunusz között kering, a Naptól közel 2800 millió kilométerre. A bolygó mintegy négyszer nagyobb, mint a Föld. Döntően hidrogénből, héliumból, metánból, vízből és ammóniából épül fel.

A napfogyatkozás ritka jelenség az Uránuszon

Napfogyatkozás a Földön akkor észlelhető, ha a Hold, a Föld és a Nap közé kerül, és annak árnyékkúpja a Földre vetődik. Nálunk ez viszonylag gyakori jelenség, évente 2-3 napfogyatkozás is bekövetkezhet. Nem így az Uránuszon!

Ha abból indulunk ki, hogy az Uránusznak – az eddigi ismeretek szerint – 27 holdja van, tulajdonképpen azt is gondolhatnánk, hogy ott mindennapos jelenség a napfogyatkozás. Ezzel szemben meglepő, hogy a mostani felvétel az első az emberiség történetében, amelyen sikerült a jelenséget a gázóriáson megörökíteni. Ez egyrészt a Neptunusz különleges forgásirányával magyarázható, másrészt pedig annak tulajdonítható, hogy korábban nem állt rendelkezésre megfelelő eszköz ilyen éles felvétel készítésére.

Az Uránusz forgástengelye szinte egybeesik a Nap körüli keringési síkjával, tehát lényegében „oldalán fekve” forog. Emiatt a 84 földi évig tartó Uránusz-év felében – míg a bolygó átér a Nap egyik oldaláról a másikra – északi pólusa végig napfényben fürdik, az év második felében pedig teljes sötétségbe borul.

Mivel a holdak a bolygó egyenlítői síkjában keringenek, napfogyatkozás csak akkor következhet be, ha az Uránusz egyenlítői síkja a keringési síkkal egybeesik (vagy megközelíti azt), vagyis a napéjegyenlőség idején. A fentiekből láthatjuk, hogy ez csak 42 évenként – az egyik pólusról a másikra történő átbillenés időszakában – következik be.

Legutóbb 1965-ben volt lehetőség ilyen esemény megfigyelésére, de akkor még nem állt rendelkezésre megfelelő technológia egy, a mostanihoz hasonló kép elkészítésére.

Mivel a bolygó most közelít a 2007. évi napéjegyenlőség állapothoz, a közeljövőben valószínűleg még több hasonló jelenség „szemtanúi” lehetünk. Utána viszont már csak 42 év múlva figyelhetünk meg újra napfogyatkozást a gázóriáson.