Képek a Hubble űrteleszkóp elmúlt 16 évéből
Bizonytalanság övezi a lassan kiöregedő Hubble űrteleszkóp további sorsát. 16 éven keresztül, korábban elképzelhetetlen felbontású, éles képeket szolgáltatott a világűrről, melyek új információhoz juttatták a csillagászokat, ugyanakkor a laikusok számára is láthatóvá tették ezeket az „égi csodákat”.
Talán egyetlen más távcső sem tágította ki annyira a világegyetemről való tudásunkat, mint a Hubble űrteleszkóp. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy sok felfedezéshez vezetett, de a – más műholdakkal együtt szolgáltatott – rendkívül éles képek révén, igen hasznosnak bizonyult a csillagászati ismeretek pontosítása és bővítése terén.
Az űrteleszkóp adatai alapján több mint hatezer tudományos publikáció látott napvilágot. Többek között nemrégiben a Hubble segítségével fedezték fel a Plútó két holdját. Ugyanakkor nem csak a tudomány szolgálatában áll, hanem számos laikus érdeklődését keltette fel a világegyetem iránt.
A Mars
A Hubble-t 1990. április 24-én lőtték fel. A teleszkóp közel 600 kilométeres távolságban kering a Föld körül. Egy teljes fordulatot mintegy kilencven perc alatt tesz meg. A 16 év „szolgálat idő” viszont megtette hatását, a Hubble „kiöregedett”. Szakértők szerint komolyabb javítási munkálatok nélkül 2008. után már nem működhet, de a további sorsa körül még éles viták zajlanak.
A Jupiter kis és nagy foltja
Becsapódás nyomai a Jupiteren
Kapcsolódó cikkeink: