Blanka, Bianka, Mór2021. október 25., hétfő
Föld

Az első 3D felvétel a Mars „arcáról”

2006.09.22.Admin
National Geographic Magyarország

Harminc éve, hogy az amerikai „Viking 1" űrszonda elkészítette az első felvételt a Mars egy - azóta igen „népszerűvé” vált - arc formájú sziklájáról. Kutatóknak most sikerült először profilból is lencsevégre kapniuk az „arcot”, a "Mars Express" segítségével.

Talán egyetlen űrszonda által készített felvétel sem váltott ki olyan élénk találgatásokat ufológusok és hobby-csillagászok körében, mint a „Mars arca”. A „Viking 1” szonda 1976. július 25-én küldte az első felvételt erről a különleges felszíni formáról. Az ufológusok élénk képzeletével szemben, a NASA kutatói rámutattak arra, hogy az arcon látható szem, száj és orr a szikla formájának és a fény-árnyékhatásnak köszönhető.

Későbbi – 1998-ban, 2001-ben – készült felvételek is megerősítették, hogy egy erodálódott felszínű sziklaalakzatról van szó. Vagyis az arc kialakításában a felszínformáló erőknek és nem a marslakóknak volt szerepük. Az ESA “Mars Express” nevű szondájának viszont idén sikerült elkészítenie az első és igen részletes háromdimenziós képet a sziklaalakzatról.

Ilyen nagy felbontású felvétel készítéséhez sok szerencse kell. Gerhard Neukum, a “Mars Express” kameráját kifejlesztő berlini Freien Universität kutatója a Spiegel Onlinenak elmondta, hogy eddig azért nem sikerült ilyen felvételt készíteni, mert vagy a repülési magasság nem volt megfelelő, vagy a légkör nagy pára- és portartalma rontotta a látási viszonyokat.

Július 22-én elkészült az itt látható felvétel. A kép minőségének javításához felhasználták az amerikai „Mars Global Surveyor” adatait is. Az így kapott kép történelmi jelentőségű, hiszen profilból még nem látta senki az „arcot”.

„A sziklaalakzat mintegy három kilométer hosszú és másfél kilométer széles” – tette hozzá Neukum. „A felvételen látható, hogy egyes részeken megindult a sziklafelszín lecsúszása. A nyugati falon jól kivehető az észak-déli irányú csúszópálya. Ez egészen új jelenség, hiszen a szikla körül nincs nyoma korábbi csuszamlásnak, kőomlásnak. Ezeket valószínűleg időközben láva borította be, vagy a szél hordta el.”

 Cydonia

Cydonia

A Cydonia – az a terület, ahol az „arc” található – egy mélyföld és egy magasföld határán húzódik. A területre jellemzők a különböző méretű és formájú magányos hegyek és hosszanti mélyedések. Az „arc” is tulajdonképpen egy ilyen magányos kiemelkedés.

Mint ahogy a lenti felvételen is látható, a területen lévő számos sziklaalakzat úgy néz ki, mint egyfajta piramis város. A piramisok körül nagy mennyiségű törmelék terül el, ami az „arcnál” hiányzik. A „Mars Express” felvételén ezek az alakzatok is új perspektívából láthatók. Kutatók rámutattak arra, hogy a különleges formák szintén a fény és az árnyék összjátékának tulajdoníthatók, de ez valószínűleg sokakat nem tántorít el a misztikus magyarázatoktól.

Hozzászólások

Aranyló ősz az orosz távol-keleten

Aranyló ősz az orosz távol-keleten

A Primorszkij Kraj, vagyis a Tengermelléki határterület az orosz távol-kelet természeti kincse tengeren és szárazföldön egyaránt.

Változást akarunk anélkül, hogy változnunk kellene

Változást akarunk anélkül, hogy változnunk kellene

Egy új felmérés szerint az európaiak sürgős cselevést követelnek a klímaváltozás kapcsán, ám az ehhez szükséges életmód-változtatáshoz már nem fűlik a foguk.

Egyre gyorsabban melegszik Afrika

Egyre gyorsabban melegszik Afrika

20 éven belül eltűnhetnek az utolsó afrikai gleccserek is, és a szélsőséges időjárás miatt sok millió ember helyzete válik kritikussá.

Előfordulhat, hogy egyszer csak kiszárad a Velencei-tó?

Előfordulhat, hogy egyszer csak kiszárad a Velencei-tó?

Előfordulhat-e hogy a Velencei-tó egy idő után kiszárad? Ez a Balatonnal is megtörténhet? Erre a kérdésre kerestük a választ Tóth Viktor, a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos munkatársának segítségével.

Sikeresnek nyilvánította a tesztjeit az Ocean Cleanup

Sikeresnek nyilvánította a tesztjeit az Ocean Cleanup

Az Ocean Cleanup szervezet sikeres tesztelései 2021. október 20-án fejeződtek be, de a helyzet részletei közel sem tűnnek minden szempontból pozitívnak.

National Geographic 2021. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket