Richter-skálán 4, 5 erősségű földrengés Kelet-Magyarországon

Kisebb károkat okozott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a csütörtöki földrengés, amelynek epicentruma Ukrajnában volt - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője.
Az ukrán határhoz közeli beregi és szatmári körzet több településéről érkezett kárbejelentés, épületek falai repedtek meg a földmozgás következtében. Tiszakóród, Milota és Beregsurány településeken több építmény falán is észleltek repedéseket.
Az ukrajnai földrengést Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szinte egész területén észlelték csütörtök reggel 8 óra 15 perckor. Nyíregyházán például a toronyházak felső emeletein megmozdultak a függönyök, kilengtek a csillárok, rezegni kezdtek a cserépbe ültetett virágok levelei. A nagyobb rengést természetesen az ukrán határhoz közeli településeken észlelték az emberek, szekrények, ágyak is megmozdultak a lakóépületekben, és sokan kimentek a házakból a szabadba.
Több helyen észlelték a földmozgást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak térségében is. A rengés a Richter-skála szerint 4, 5 erősségű volt. A földrengés epicentruma Ukrajnában, a kárpátaljai Horonda község közelében volt. Egy hete, november 15-én szintén ezen a területen kisebb mértékű, a Richter-skála szerinti 2, 5-es erősségű rengést mértek.
A Szeizmológiai Obszervatórium Magyarországon évente 100-120 kisebb (2, 5-ös erősség alatti), sokszor nem is érezhető földrengést regisztrál az érzékeny szeizmológiai hálózat segítségével. Az obszervatórium szerint a rengések gyakorisága alapján az ország területén évente négy-öt 2, 5-3 magnitúdójú, az epicentrum környékén már jól érezhető, de károkat még nem okozó földrengésre kell számítani.
Jelentősebb károkat okozó rengés 15-20 évenként, míg erős, nagyon nagy károkat okozó 5, 5-6-os magnitúdójú földrengés 40-50 éves intervallumban pattan ki.