Tornádó Észak-Londonban

Tornádó okozott komoly pusztítást és sérüléseket csütörtökön London északnyugati részén.
Az ezen a vidéken teljesen szokatlan természeti jelenség a Kensal Rise városrészre csapott le, a Regent’s Parktól nem messze. A tipikus, előkertes londoni lakóházakkal szegélyezett utcákban százéves fákat tört ketté, tetőket, kerítéseket, sőt házfalakat sodort el a forgószél, amely mintegy négyszáz méter hosszan terítette be törmelékkel a környéket.
A rendőrségi tájékoztatás szerint hatan sérültek meg a csütörtöki londoni tornádóban. A csapás előzményeként villámlással, szélviharral, jégesővel kísért nyárias vihar vonult át London nyugati részén, betetőzve az utóbbi hetek teljesen felborult időjárását.
A brit meteorológiai intézet épp a minap jelentette, hogy a hivatalos feljegyzések 350 évvel ezelőtti kezdete óta nem volt ennyire meleg az ősz Nagy-Britanniában, mint az idén: még december első napjaiban is 13-14 fokos éjszakai hőmérsékleti minimumokat mértek, ami tíz fokkal magasabb az ilyenkor szokásosnál.
Az időjárás ugyanakkor – a hőfoktól eltekintve – egyáltalán nem tavasziasan balzsamos: az ország nyugati partjait napok óta egymást követő, 80-120 kilométeres szélviharok ostromolják.