Megtalálták a Lovas 2 üstököst!

Lovas Miklós pályafutása során öt üstököst fedezett fel az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének Piszkés-tetőn fölállított 60/90/180 cm-es Schmidt-teleszkópjával. Ezek közül három keringési periódusa millió években mérhető, kettő azonban rendszeresen visszajár.
Az 1980-ban felfedezett 93P/Lovas 1-et már első, 1989-es visszatérésekor megtalálták, és azóta nem is tévesztik szem elől. A 9 éves keringési idejű kométa napközelsége idején nagyobb távcsövekkel vizuálisan is megfigyelhető.
Az 1986-ban felfedezett utolsó Lovas-üstökös azonban sokkal nehezebb célpont. Amikor az 1986. november 28-án készült lemezen megtalálták, egy viszonylag fényes, 14 magnitúdós, rövid csóvát is mutató üstökös volt. Ezt követően azonban gyorsan halványodott, 1987 januárjában már csak 17, márciusban pedig alig 20 magnitúdós volt.
A 6, 8 éves keringési idejű, közben kisebb pályaváltozásokon átesett üstököst két következő napközelsége alkalmával nem sikerült megtalálni, és sokáig úgy tűnt, hogy a 2006-os visszatérés is észrevétlen marad. A legtöbb szakember már lemondott az égitestről, mondván, az 1986-os kitörés után teljesen szétporladt. Nem így történt azonban.
Richard A. Kowalski, a Catalina Sky Survey operátora a program által használt 68 cm-es Schmidt-távcső egyik 2007. január 9-ei felvételén egy ismeretlen, 17 magnitúdós üstökösre akadt. Az esti égen, a Naptól csak 54 fokra látszó, 1 ívperc átmérőjű foltról a pályaszámítás tudományának nagy öregje, Lovas Miklós személyes jóbarátja, Brian Marsden derítette ki, hogy az elveszettnek hitt P/1986 W1 (Lovas)-üstökös.
Az égitest 18, 6 nappal később érte el napközelpontját, mint azt korábban számították, ezért nem sikerült a korábbi hónapok célzott kutatásainak meglelnie. További érdekes feltevés, hogy napközelségén 2006. december 12-én áthaladó kométa most is csak a perihélium után fényesedett ki (1986-ban is majd’ két hónappal napközelsége után fedezték fel), hiszen már 2006 novemberétől kedvező helyzetben volt, mégsem találták meg a nagy égterületet átkutató programok.
Az immáron kellően pontos számítások szerint az 1986-ban még 6, 78 éves keringési idő, és 1, 459 Csillagászati Egység perihélium-távolság mostanra 6, 62 évre és 1, 395 Csillagászati Egységre csökkent. A jelenleg P/2007 A1 jelöléssel futó kométa így már nem tartozik az elveszett üstökösök közé, végleges neve minden bizonnyal 184P/Lovas 2 lesz.
Forrás: Hirek.csillagaszat.hu >>