Válaszd a földtudományokat – nyílt nap az ELTE TTK-n

A szervezők a földtudományi alapszakra mindazon érdeklődő diákok jelentkezését várják, akik a geológia, csillagászat, meteorológia, térképészet, illetve a geofizika és űrtudomány iránt érdeklődnek, és egyetemi szintű diplomájukat majd e szakokon kívánják megszerezni.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara 2007. január 19-én, pénteken, 9 órai kezdettel Nyílt Napot rendez az egyetem lágymányosi campusán, az ún. Déli Tömbben (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/c).
A rendezvényen az érdeklődők megismerkedhetnek a Kar képzési lehetőségeivel, hallgatói életével, illetve tájékozódhatnak a felvételi eljárással kapcsolatos tudnivalókról. A nyílt napon a Kar által oktatott alapszakok is bemutatkoznak, így az érdeklődő diákok megismerkedhetnek a BSc-képzés bevezetésével 2006-ban megindult földtudományi alapszakkal is.
A szervezők a földtudományi alapszakra mindazon érdeklődő diákok jelentkezését várják, akik a geológia, csillagászat, meteorológia, illetve a geofizika és űrtudomány iránt érdeklődnek, és egyetemi szintű diplomájukat majd e szakokon kívánják megszerezni.
Akik rendszeresen figyelemmel kísérik heti műholdképeinket, feltétlenül közéjük tartoznak. Kedvcsinálónak mutatunk egy újabb műholdfelvételt: az Alpok és környezete, északon a ködös Európával, délen a napos mediterrán térséggel, 2006. december 24-én (TERRA műhold, MODIS-rendszer).
Nagyított kép, letöltés háttérképként >>
Tehát: találkozzunk 19-én reggel az ELTE Déli Tömbjében!