Globális felmelegedés: szárazság és vízhiány
Jóval több ember kerül veszélybe a klímaváltozás miatt, és a vízhiány is drámai mértékű lesz nemcsak Kínában és Ausztráliában, hanem Európa és Amerika egyes részein is - olvasható az ENSZ keretei között működő klímakutató kormányközi csoport (IPCC) jelentésében.
A század végére a Föld hőmérsékletének 2-3 Celsius-fokos emelkedése következtében súlyos vízhiánnyal kell számolnia 1, 1-3, 2 milliárd embernek – figyelmeztet a jelentés, amelynek teljes változatát a tervek szerint áprilisban hozzák majd nyilvánosságra.
Az eddigi számításokhoz képest további 200-600 millió ember számára nem lesz elegendő élelem hetven éven belül, míg a tengerek, óceánok vízszintjének emelkedése nyomán bekövetkező áradások még 7 millió embert sújthatnak.
„A Föld valamennyi régiója ki lesz téve a megváltozott viszonyoknak. Kínában és Ausztráliában például drámaian tovább csökken a csapadék” – mondta a Reuters hírügynökségnek kedden dr. Graeme Pearman ausztrál klímakutató, aki közreműködött a jelentés vázlatának elkészítésében.
A jelentés írói külön fejezetet szenteltek Ausztráliának, a világ legszárazabb földrészének, mivel ott hamarosan minden eddiginél súlyosabb aszályra lehet számítani. Ezenkívül – mint a szakemberek írják – a térség egyik nevezetessége, a Nagy Korallzátony „funkcionálisan elpusztul” a korallok kifehéredése miatt.
Európában várhatóan eltűnnek a gleccserek az Alpok középső részéből, miközben egyes csendes-óceáni nemzetek egyre gyakrabban ki lesznek téve az emelkedő tengerszint és a trópusi viharok veszélyének.
..