Napviharokat kutató műholdakat bocsátottak fel
Sikeresen felbocsátották a Delta II. hordozórakétát öt tudományos műholddal a fedélzetén a floridai Cape Canaveral űrrepülőtérről helyi idő szerint szombaton napnyugtakor - közölte Rani Gran, a NASA szóvivője.
A 200 millió dollárba kerülő THEMIS program keretében az egyenként mintegy 140 kilogramm súlyú műholdak segítségével a légkörben bekövetkező veszélyes napviharokat finomabban előrejelző technikai eszközöket kívánnak kifejleszteni.
A napviharok előrejelzése azért fontos, mert áramszünetet idézhetnek elő, fennakadásokat okozhatnak a helymeghatározó és más műholdak működésében, valamint a repülőjáratok is letérhetnek miattuk útvonalukról a rádiókapcsolat megszűnése miatt.
Földkörüli pályára helyezésük után a műholdak a jövő évtől négynaponta haladnak el Észak-Amerika fölött, lehetővé téve 20 kanadai és alaszkai megfigyelő állomásnak, hogy 15-20 órán át megfigyeljék a mágneses viharokat. A kísérlet tervezett időtartama két év.
A rossz időjárás miatt az indítást korábban kétszer elhalasztották. Az indítással a NASA új rekordot állított fel: a Deltán szállított öt műhold volt a legtöbb, amelyet egyetlen hordozórakétával a világűrbe juttatott.