Megfejtették a Szaturnusz holdján lévő gejzírek titkát
Mintegy másfél évvel ezelőtt készült űrfelvételek alapján kiderült, hogy a Szaturnusz holdján, az Enceladuson gejzírszerű tevékenység zajlik. Úgy tűnik a kutatóknak mostanra sikerült magyarázatot adniuk a jelenségre.
Mint arról a National Geographic Online is beszámolt a Cassini űrszonda, amely a 2004. július 1-én állt az óriásbolygó körüli pályára, 2005 végén készítette a szakembereknek azóta sok fejtörést okozó felvételeket. Ezeken látható, hogy az Enceladus felszínéről gőzt, vizet és jégdarabokat tartalmazó „gejzírek” törnek fel mintegy 100 kilométeres magasságba. A jégdarabok többsége a felszínre hull vissza, mintegy egy százalékukat viszont a Szaturnusz közeli E-gyűrűje valószínűleg elszippantja.
A hold jéggel borított déli sarkvidékén mintegy 130 kilométer hosszú hasadékok húzódnak, amelyek hőmérséklete pár fokkal magasabb, mint környezetüké. Ezek a hasadékok a fent említett gejzírszerű kitörések „szülőhelyei”.
Mostanáig nem volt tisztázott, hogy honnan származik a folyamat működtetéséhez szükséges hő. Azóta úgy tűnik a kutatóknak sikerült választ adniuk erre a különleges jelenségre.
A szakértők régóta a Szaturnusz tömegvonzását sejtik a jelenség hátterében. Mivel az Enceladus nem szabályos kör alakú pályán kering, a Szaturnusz tömegvonzása változó mértékben érvényesül a bolygó és a hold távolságának függvényében. „A változó erejű tömegvonzás az árapály jelenséghez hasonlóan hat a felszínt borító jégre, a hasadék mentén mintegy fél méterrel megemeli majd „visszaejti” a jég peremét” – írja Francis Nimmo, a Santa Cruzban lévő California Egyetem oktatója a Natur című szaklapban közzétett cikkben.
A mozgó jéglemezek között fellépő súrlódás során hő keletkezik, amely elegendő ahhoz, hogy a jég egy részét megolvassza, és gőzt termeljen. A kutatók modellezték az Enceladuson zajló eseményeket, és ezek alapján azt feltételezik, hogy a jégrétegnek legalább öt kilométer vastagnak kell lennie. Ez a feltétele ugyanis annak, hogy a keletkezett gőz ne illanjon el teljesen, ezért a jéghasadékban felfelé haladva mintegy 90 százaléka újra kicsapódik, és szökőkútként lövell a felszínre.
A kutatók azt is feltételezik, hogy a jégréteg és a szilárd felszín között folyékony víz van, amelyen a jég elmozdulhat. A korábbi vulkanikus tevékenységgel vagy radioaktivitással kapcsolatba hozott magyarázatokkal ellentétben a most bemutatott elmélet választ ad minden eddigi kérdésre – hangsúlyozzák a kutatók. A következő Cassini felvételeken a kutatók ellenőrizni kívánják az eddigi méréseket.